A Toyota és Fernando Alonso is először nyert a világ egyik legnagyobb autóversenyén

Le Mans-i 24 órás.

A 8-as Toyota jött el elsőként a rajtnál, mögötte a 7-essel, Lotterer balesetet szenvedett, Jenson Buttonék autója az első órában meghibásodott. A legszorosabban a GTE Pro kategória alakult. Fernando Alonso a harmadik órában ült be a Toyotába, a spanyol életében először indult a Le Mans-i 24 óráson.

A Safety Car első alkalommal a 4. órában gurult pályára, defektet kapott az egyik LMP2-es kocsi, az 5. órában aztán jöhetett vissza, miután óriásit bukott a ByKolles autója.

A 10. órában a Fernando Alonso fémjelezte Toyota hátránya már több mint két perc volt, Buemi büntetést kapott gyorshajtásért. Alonso aztán elképesztő tempót autózva kezdte lefaragni a hátrányt, a váltás után Nakajima ott folytatta, ahol a kétszeres F1-es világbajnok abbahagyta, végül utol is érte a 7-es Toyotát.

Nakajima a 16. órában vette át a vezetést, a 18. órában úgy tűnt, hogy a 7-es próbálja utolérni a 8-ast, de a 19. órai biztonsági autós fázis elszakította egymástól a két Toyotát.

A 20. órában, Paul Di Resta baleseténél másfél perc volt a 8-as előnye, a 23. órában, Kobayashi hibája után a 7-es már körhátrányban volt, innentől nem volt kérdés, hogy melyik autó lesz a befutó.

Triple Crown

Az idei 24 órás legnagyobb sztorija Fernando Alonso rajthoz állása volt. A kétszeres spanyol világbajnokot már évek óta elkerülik a sikerek a Formula-1-ben, ezért kitűzte célul, hogy a világ legkomplettebb versenyzőjévé fejleszti magát, és megszerzi a motorsport hármas koronáját, ehhez három győzelem szükséges:

  • a Formula-1-es Monacói Nagydíj

  • a Le Mans-i 24 órás

  • és az Indy500

Ebből az első kettő már megvan, valamint Indianapolisban is rajthoz állt már egyszer, de technikai hiba miatt nem ért célba.

Fernando Alonso a második olyan versenyző, aki az F1-es vb-cím(ek) megszerzése után tudott győzni Le Mans-ban, előtte csak Graham Hill és Phil Hill volt képes erre. Alonsóval együtt összesen öt olyan autóversenyző van, akik F1-es bajnoki címmel és 24 órás győzelemmel is rendelkeznek.

Buemi és Nakajima is életük első Le Mans-i győzelmét aratták, ahogy maga a Toyota is. Ráadásul az 1991-es Mazda siker óta először nyert Japán gyártó a legendás futamon.

A leintés pillanatai: