Közben a fideszesek megszavazták több tízezer magyar család kilakoltatását

Most volt hozzá bátorságuk.

Miközben mindenki az alkalmazhatatlan Stop Sorossal volt elfoglalva, a Fidesz-KDNP attól még működött a magyar Parlamentben, és megakadályozta, hogy az Adóskamara elképzeléseit magában foglaló MSZP-s törvényjavaslatot tárgysorozatba vegye a plenáris ülés.

A beadvány egyik legfontosabb követelése az volt, hogy

a végrehajtási eljárások 2019. december 31-ig felfüggesztésre kerüljenek, ezzel elegendő időt biztosítva az Országgyűlésnek arra, hogy a szükséges adósmentő, és hitelválság-kezelő jogszabályokat megalkossa, és a magyar családokat fenyegető kilakoltatás veszélyét elhárítsa.

Ebben azonban nem volt partner a Fidesz.

Egyébként a legkínosabb momentum nem is az volt, hogy az összes, magát most kereszténydemokratának mondó országgyűlési képviselő nemet mondott a kilakoltatási moratórium további fenntartására, hanem az, hogy az Országgyűlés Igazságügyi bizottságában a kormánypárti politikusok még „csupán” tartózkodtak. Méghozzá azért, mert az Adóskamara 3 képviselője is jelen volt a testületi ülésen, így nem mertek a deviza-károsultak, a kilakoltatás előtt állók ellen voksolni.

"Érdekes, de ha jól láttuk, akkor ezen a bizottsági ülésen sikerült elbizonytalanítanunk a fideszeseket"

- idézte fel lapunk érdeklődésére Szakács László, a szocialisták elnökhelyettese azt, hogy az MSZP meghívására felszólalhattak az Adóskamara képviselői a Fidesz-KDNP politikusai előtt.

A politikus arról is beszélt, hogy a fideszeseknek nem őt kell meggyőznie arról, hogy nincs már akkora baj, a devizahiteleseket győzzék meg erről, akik egyáltalán nem érzik úgy, hogy megmentették volna őket, "hiszen hozzájuk megy a végrehajtó, náluk kopogtat".

A Fidesz korábban további egyeztetéseket javasolt, ezzel szemben ma "karakteres nemmel szavazott a teljes frakció", szerintük ugyanis nincsen devizahiteles probléma - magyarázta a politikus.

Szakács László emlékeztetett,

idén 30-40 ezer családhoz fog elmenni a végrehajtó, és a Fidesz most arra voksolt, hogy mehet is hozzájuk a végrehajtó.

Apáti István, az Igazságügyi bizottság jobbikos tagja szerint is túlmutat a konkrét ügyön az, amit az Adóskamara képviselői előtt bemutattak a kormánypárti képviselők.

"Láthattuk, hogy a Fidesz csak az erőből ért, és az erőtől fél. És itt nem százezres tömegek voltak az utcán, mindössze 3 ember egy bizottságban"

- fogalmazott az Alfahírnek.

Szerinte ez is jól mutatja, hogy csak egy folyamatos, és erős nyomásgyakorlás képes kikényszeríteni az Orbán-kormányból, hogy végre a társadalom, és ne egy szűk réteg, vagy a bankok érdekében hozzon törvényeket.

Apáti István egyébként hangsúlyozta, a Jobbik a parlamenti munka első percétől világossá tette, minden olyan javaslatot, amely a magyar társadalomnak, vagy a társadalom egy jelentős részének előnyös, azt támogatni fogja, függetlenül attól, hogy melyik párt a benyújtója. Ezért tartotta volna fontosnak, hogy a kilakoltatási moratóriumról szóló javaslatról a plenárison is érdemi vita legyen, de ezt a Fidesz megakadályozta.

"Alapvető szükséglet, hogy a kilakoltatási tilalmat, a kilakoltatási moratóriumot határozatlan idejűvé tegyük, hogy ne válhassanak uzsorabűnöző bankok áldozatává magyar emberek"

- fogalmazott a Jobbik képviselője.