A Jobbik volt kommunikációs igazgatója elmondta, mit rontott el a párt, és miért hazugság, hogy ügynök volt

A Heti Válasznak nyilatkozott. 

A szakember abszurdnak nevezi azt a felvetést, hogy ő "tette tönkre a pártot". Szerinte

Toroczkai "jól összerakott terv szerint" használta fel őt bűnbaknak, holott valójában "nem volt politikacsináló" a pártban.

A politikai döntéseket a vezetés hozta, az ő feladata 2016 őszétől tanácsadóként, majd 2017 áprilisától pedig kommunikációs igazgatóként az volt, hogy a Jobbik "polgári-konzervatív néppárti jellegét meghatározó stratégiát" alkosson. 

Radnai szerint a párt a kampányban két komoly hibát követett el: a kampányban túl sok volt a negatív elem, a "kihívó", illetve a  "pozitív erő" hangsúlyozása helyett, illetve túl sok társadalmi csoportot akartak megszólítani. 

"Aki mindenkihez szól, az valójában senkihez sem szól" 

 - vélekedik a szakember 

A koncepcionális különbségek miatt tavaly szeptembertől már "semmilyen ráhatása" nem volt a jobbikos kampányra, csupán a néppártosodás "márkaőreként" maradt a párt mellett. 

Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy áprilisban a történetének legjobb eredményét érte el a párt. 

"Vagyis ez egy jól sikerült kampány volt, de lehetett volna jobb is."

Radnai szerint a vártnál gyengébb eredményhez hozzájárult az is, hogy volt 

"öt olyan személy, aki folyamatosan kibeszél a Jobbikból, akinek az identitása az új jobbikos identitással nem fér össze". 

Ezek között név szerint Morvai Krisztinát és Toroczkai Lászlót említi. Hozzáteszi: az ásotthalmi polgármester

"azon kívül, hogy minden második elnökségin - legtöbbször késve - megjelent, leginkább meg sem szólalt. (...) 2017 őszéig-decemberéig nem mutatta jelét, hogy érdekelnék az országos pártügyek."

Radnai cáfolja, hogy "Simicska embere" lett volna a Jobbikban. A milliárdos jobbkezeként emlegetett Fonyó Károlyt, akivel a fideszes propaganda kapcsolatba hozta "a pártban végzett munka közben" ismerte meg.

Toroczkai László és a kormánypárti média vádjára reagálva, miszerint 1989 előtt külkereskedőként az állambiztonságnak dolgozott, leszögezi:

„Soha életemben nem dolgoztam sem a titkosszolgálatnak, sem a három per akárhányas csoportnak. Ez a vád mindenen túlmegy."

Hozzáteszi: a rágalmazóknak "bíróság előtt kell felelniük" állításaikért.

Radnai összességében ma is jó döntésnek tartja, hogy segítette a Jobbik munkáját és , és arra bíztatja a pártot, hogy "menjenek végig az úton".