Berlusconi a V4-ek ellen érvel

Orbán Viktor barátja nyílt levélben fejtette ki álláspontját.

„Naiv lenne azt gondolni, hogy a V4-csoport vagy a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) jó szövetségese lehetne Olaszországnak” – írta Berlusconi a római kormánynak címzett nyílt levelében, amely pénteken jelent meg a Corriere della Sera című olasz napilapban. Ezek az országok az esetek többségében visszaküldenék Olaszországba az illegális bevándorlókat – tette hozzá a Hajrá Olaszország (FI) elnöke.

A nyílt levélben Berlusconi arra figyelmeztette Giuseppe Conte új olasz kormányfőt, hogy kerülje a konfrontációt Brüsszellel. „Európa nélkül vagy Európa ellenében nem lehet a problémákat megoldani, azok csak súlyosbodni fognak. Saját tapasztalatomból tudom, hogy Olaszország akkor ért el jó eredményeket, amikor koalíciókra és szövetségekre tudott építeni” – fejtette ki Berlusconi. Hozzátette: annak az Európának a sorsa forog most kockán, amelyet jelenlegi formájában ismerünk, „amely a mi generációnk nagy álmából jött létre”.

Berlusconi visszautasította az Olaszország migrációs politikáját érő európai bírálatokat, különösen azokat, amelyek olyan országoktól érkeznek, mint például Franciaország, amelyet „súlyos felelősség terhel a líbiai tragédiáért és az egész menekültválságért”.

Olaszország többé nem képes egyedül viselni a migrációs válság terhét. Egy Afrikának nyújtandó „Marshall-segélyre” lenne szükség, csak így lehetne jövőképet biztosítani az afrikai kontinensnek – hangsúlyozta Berlusconi nyílt levelében.

Orbán magát fényezi az EU-csúcs után

A visegrádi négyek nagy győzelmet arattak az uniós csúcstalálkozón, Magyarország továbbra sem lesz bevándorlóország - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán pénteken hajnalban közzétett videóban. A kormányfő azt mondta: fenyegetett az a veszély, hogy a létrehozandó menekülttáborokból az európai országokba szétosztják a migránsokat. „Ezt a javaslatot sikerült visszavernünk és a saját javaslatunkat pedig elfogadtatnunk."