Milliókat kaszálnának a fideszes földesurak a gyenge forinton

A nyaralni készülők viszont nyissák nagyobbra a pénztárcát!

733 millió 351 ezer euró – ekkora keretösszegből osztottak területalapú támogatást 2017-ben, 2016-ban hasonló mértékű, 723 millió forint volt ez az összeg. Bár a dotációt a kérelmezők forintban igénylik és kapják is meg, euróalapon számítják, amihez az Európai Központi Bank (ECB) adott év szeptember 30-i árfolyamát veszik alapul.

A Blikk még korábban kigyűjtötte egyes politikusok 2016-ban igényelt területalapú támogatásait. Ezeket akkor 309,79 forint/euró árfolyamon kellett igényelni, míg ma az euró árfolyama 330 forint. Kiszámoltuk, ma mennyivel lenne magasabb a zsebre vágható uniós pénz.

A képviselők

Farkas Sándor (Fidesz)

A kormánypárt vagyonnyilatkozati virtuózának cége 244 millió forint támogatást könyvelhetett el, ebből a tulajdoni arányának megfelelő összeg 25,5 millió forint volt. Mai árfolyamon azonban ez már csaknem 27,2 millióra rúgna, vagyis a forint gyengülésén több mint másfél milliót kaszálna.

Czerván György (Fidesz)

A fenyegetőző agrárállamtitkár szerepelt a Blikk-lista ezüstérmeseként, aki egy cég 25 százalékos tulajdonlása mellett saját jogon is részesült területalapú támogatásban, így a rá eső dotáció mértéke 21,5 millió forint. Ez az összeg a drágább euró miatt ma már 22,9 millióra rúgna, tehát az árfolyamgyengülés miatt ő is csaknem másfél millió forinttal gazdagodna.

L. Simon László (Fidesz)

A képzeletbeli dobogó harmadik fokára egykori kulturális államtitkár, L. Simon László került. Emlékezetes L. Simon fitneszedző feleségének is jutott állami föld, holott Orbánék korábban azt ígérték, a földhasználók magyar gazdák lesznek. L. Simon – részesedéseit is figyelembe véve – 20,2 millió forint uniós agrárpénzben részesült, ami mostani, gyengébb forintárfolyamon számítva 21,5 millió forint lenne, vagyis az ő esetében is 1,3 millió lenne a haszon.

Sallai Róbert Benedek (ex-LMP)

A kizárt zöldpárti agrárpolitikus negyedik helyen végzett a Blikk tavalyi összesítésében, negyedrészben tulajdonolt cége több mint 28 milliót kaszált, illetve önálló gazdálkodóként is jutott neki 6 millió, vagyis a politikusra jutó támogatás összege 13,3 millió forint. Ez az összeg mai árfolyamon 14,2 millió lenne, vagyis laza 900 ezer forintot ő is zsebre vághatna pluszban.

Lázár János (Fidesz)

A fideszes belharcok nyomán leváltott volt kancelláriaminiszter kisrészvényes volt egy nagyot kaszáló cégben, így a rá eső uniós dotáció összege 7,7 millió forint, ami 330-as árfolyammal számolva ma félmillióval többet, 8,2 milliót érne.

Nehogy már kihagyjuk Mészárost!

A K-Monitor összesítése szerint Mészáros Lőrinc agrárérdekeltségei is hatalmas összeget hasítottak az uniós agrárkasszából. Mezőgazdasággal foglalkozó cégei 2016-ban csaknem 223, 2017-ben pedig csaknem 258 millió forinttal gazdagodtak területalapú támogatások jogcímen. A 2016-os összeg (árfolyam: 309,79 forint/euró) ma csaknem 237,5, míg a 2017-es támogatás mértéke (árfolyam: 310,67 forint/euró) 274 millió forintnak felelne meg.

Na, és a Habony–Rogán-duó letelepedési kötvényei?

Korábban beszámoltunk arról, a botrányos letelepedésikötvény-biznisz első évében, 2013-ban 430 darab papírt jegyeztek le a Rogán Antal és Habony Árpád köréhez kötődő offshore cégek. Az MNB archív árfolyamadatai szerint 1 euró akkoriban 295-298 forint körül mozgott (a ráta alig-alig nézett be 300 fölé). A kötvényekért akkor még csak 250 ezer eurót kellett befizetni az államkasszába, vagyis az ország kb. 32 milliárd forint (107,5 millió euró) bevételhez jutott. Ezeket a papírokat idén decemberben vissza kell váltanunk, és kötvényenként 300 ezer eurót, vagyis (330 forint/euró árfolyammal számolva) 42,7 milliárd forintot ki kell csengeti értük. Ami – noha a kötvény kamata „csak” évi 2 százalék – az árfolyam gyengülése miatt évi 6 százalék hozamot jelent a kötvényforgalmazóknak.

A nyaralók megszívják

Bár Fidesz-közeli megmondóemberek a forintgyengülés során előszeretettel hivatkoznak arra, hogy a régió többi valutája is gyengült, ám a tények (a hivatalos árfolyamok) azt mutatják, a forint gyengébben teljesít, mint a térség többi pénze. A horvát kuna MNB-árfolyama a tartós gyengülés kezdetén, április közepén 42 forint alatt volt, most pedig a magyarok egyik kedvenc nyaralócélpontjának pénzét több mint 44,5 forinton jegyzi a jegybank, ami 6 százalékos forintgyengülés az adriai ország pénzéhez képest.

Ezzel a képzeletbeli árfolyammal számolva egy 13 kunába kerülő sörért 32 forinttal kell többet fizetnünk, mint áprilisban. És mivel autóval megyünk, a 10,2-10,4 kunás literenkénti benzinár is 25 forinttal magasabb, mint a tavasz közepén. Ám a Magyar Nemzeti Bank nem árul valutát a lakosságnak, a nyaraláshoz szükséges kunát vagy egy kereskedelmi bank, vagy egy pénzváltó pénztárában kell beszerezni még csak nem is deviza-, hanem valutaeladási árfolyamon.

Ez pedig újabb százalékokkal dobja meg a nyaralás költségeit.