Egy gól és más semmi

Svédország–Svájc 1-0.

Svájc a „brazil” csoport második helyezettjeként, míg Svédország a „német” csoport győzteseként került a nyolcaddöntőbe. A szentpétervári meccsen is a skandinávok kezdtek jobban. Először a 8. percben Granqvist passzolt Toivonenhez, ő egy érintésből tovább Berghez, aki gólhelyzetben a jobbösszekötő helyéről csúnyán mellé-fölé lőtt. Rá egy percre, a 9. percben a svájciak nem tudtak felszabadítani saját kapujuk elől, jött Ekdal, aki kapásból elvállalta a lövést, de az fölé zúgott.

Negyed óra után felébredtek a svájciak, és – elsősorban Shaqiri révén – elkezdtek veszélyeztetni. Először a 12. percben indított, de Olsen kapus elcsípte a labdát a betörő Džemaili elől. Utána a 14. percben ugyancsak Shaqiri beívelése alig volt magas Drmicnek, így a labda elszállt a kapu előtt. Majd a 24. percben egy újabb Shaqiri-beívelés után Zuber fejelt – nagyon fölé.

A 27. percben történt az első félidő legnagyobb helyzete: a svájci kapu előtt Toivonentől Berghez került a labda, aki kapásból lőtt, Sommer kapus ujjheggyel tolta ki a labdát a jobb alsó sarok elől. A félidő vége felé felpörögtek az események. A 39. percben Džemaili passzolt a szélre Zubernek, ő visszahúzta Džemailinak, aki tizenhatról tisztán lőhetett, a bomba alig zúgott el a felső léc fölött. Rá egy percre, a 40. percben helyzet a másik kapu előtt: Forsberg szabadrúgása Džemaili fején pattant meg, ami épphogy elkerülte a svájci hálót, Sommer csak nézte. Majd a 41. percben egy beadásra Ekdal érkezett tök üresen az ötös sarkánál, de ajtó-ablak helyzetben csúnyán fölé rúgta.

A második félidő első fele – leszámítva néhány említésre sem méltó lehetőségecskét – mezőnyjátékkal telt. Az első fontos esemény azonban gól is lett: a 65. percben Forsberg kavart a tizenhatos előterében, majd lőtt, ami Akanji lábán megpattanva a jobb felső sarokba vágódott (1-0). A svájciak persze egyből elkezdtek volna focizni, de a svéd retesz jól zárt, igazából nagy helyzetet nem tudtak kialakítani. A 69. percben Rodriguez 18 méteres lövését simán védte Olsen a rövid saroknál, majd a 80. percben Shaqiri szögletét Embolo sodorta kapura. Ekkor Forsberg a saját kapuja előtt remekelt: ő hárított, majd Augustinsson vágta ki a lasztit a ketrec előteréből. A 86. percben többen is lövéssel próbálkoztak a svájciak közül, de a svéd védelem valamennyi kísérletet blokkolta, egyik sem jutott el a kapuig. Az utolsó svájci lehetőség a 91. percben adódott: Rodriguez beadását Seferovic fejelte kapura, de Olsen kapus leért, így védett.

Végül a 93. percben a csereként beállt Olson éppúgy kontrázott, mint tegnap a belgák, a svájci védők közül Lang utolsó emberként, hátulról buktatta. A játékvezető elsőre tizenegyest ítélt a svéd csapat javára, de a videóbírót visszanézve ő is belátta, hogy a szabálytalanság még a tizenhatos vonala előtt kezdődött. Lang megkapta piros lapját, a svédek pedig szabadrúgásukat. Ezt már a 96. percben Toivonen suhintotta kapura, amit Sommer védett.

A svédek győzelmükkel biztosították helyüket a július 7-én magyar idő szerint délután 4-kor kezdődő szamarai negyeddöntőben. Itt az ellenfelük a ma este 8-kor kezdődő Kolumbia–Anglia összecsapás győztese lesz.