Szexuálisan bántalmaztak egy óvodást társai egy XI. kerületi óvodában

Hátrányos helyzetű gyerekek és szakemberhiány. 

Szexuális bántalmazásokról, ütésekről, bántalmazásokról számoltak be a szülők XI. kerületi Napsugár Óvodával kapcsolatban a Népszavának.

Az egyik szülő azt állította, hogy

kislánya néhány hete elmesélte neki, hogy az egyik fiú csoporttársa övvel fojtogatta őt az óvodában.

A másik szülő arról számolt be, hogy

A kislányom azt mondta, következő farsangkor királylány helyett krokodilnak akar öltözni, hogy ne bántsák őt, és hogy megijessze a rossz gyereket. Az óvónők egyszerűen nem tudják kezelni a helyzetet, kevesen vannak. Van olyan csoport, amelyikre csak egy óvónő felügyel. Nekünk szerencsére sikerült másik óvodát találnunk, ám nem mindenki mondhatja magát ilyen szerencsésnek.

A szülők szerint az elmúlt években rendszeresek voltak a bántalmazások az intézményben. Több szülő összeírta az erőszakos cselekményeket, a listát továbbították az önkormányzatnak. A szülői beszámoló szerint előfordult:

  • hogy az egyik gyerek két kézzel megfogta társának fejét és teljes erejéből az asztalba verte,
  • egy fiú megpofozta kislánytársát, majd építőkockát gyömöszölt a szájába.  
  • egy kisfiú egy másik fiútársának nemi szervét nyilvánosan nyalogatta,
  • egy kislány arcát és nemi szervét pedig több kisfiú véresre harapdálta a mosdóban.

Az utóbbi esetről látlelet is készült, a szülők feljelentést tettek. Mindez 3-4 éves gyerekek óvodai csoportjában történt.

Az egyik érintett szülő a Facebookra is posztolta a történetet:

 
Az említett óvodával kapcsolatos problémák Újbuda Önkormányzata számára ismertek, annak megoldására az elmúlt időszakban több lépés is született”

– közölte a lap megkeresésére az önkormányzat.

Mint írták, az utóbbi nevelési évben az oviban jelentősen nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik „szociális készségekben” eltérnek a koruknak megfeleltethető szinttől, ők jellemzően hátrányos családi környezetből származnak, legtöbbjük a kerületi átmeneti szociális otthonban lakik.