Csak a kormány civiljeinek jár az MVM támogatása

Az állami vállalat különbséget tesz a kormány számára baráti és nem baráti civilek között.

Tavaly májusban derült fény arra, hogy a Magyar Villamos Művek Zrt. 2016-ban 508 millió forinttal támogatta a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványt, annak a Civil Összefogás Fórumnak az alapítványát, ami az Orbán Viktor melletti kiállásként tartott Békemeneteket szervezi. A támogatás részleteit ráadásul nem volt hajlandó elárulni az állami szerv, mondván, azt nem közpénzből fedezték. Végül a bíróság kötelezte őket, hogy nyilvánosságra hozzák az ügyletet.

Ezen nagylelkűségen felbátorodva májusban a Transparency International Magyarország 100 millió forintos támogatási kérelmet nyújtott be az MVM-hez, ahol kifejezetten a CÖF-nek folyósított támogatásra hivatkozva reményüket fejezték ki a pozitív elbírálásban. Olyannyira, hogy még abban is követték a kormány civiljeit, hogy szabálytalanul nyújtották be a támogatási kérelmet, mondván

"Annak ellenére bízunk a támogatási kérelmünk pozitív elbírálásában, hogy azt nem az MVM Zrt. által erre rendszeresített formanyomtatványon terjesztjük elő, hiszen az alaki előírások megtartásának az elmaradása a CÖF támogatás iránti kérelmének a teljesítését sem akadályozta meg."

Az MVM már negyven napja nem válaszolt a megkeresésre, amit Ligeti Miklós, a TI Magyarország jogi vezetője a 24. hu-nak úgy értékelt, hogy a vállalat leleplezte magát. Az eset ugyanis jól mutatja, hogy

„az MVM Zrt. különbséget tesz a közhasznú civil szervezetek között, aszerint, hogy a kormány kit tekint barátnak és kit ellenségnek.”

Eközben az MVM még mindig nagyon titkol valamit a CÖF-támogatásról. Közérdekű adatigénylésünkre, amiben azt szerettük volna megtudni, hogy a fideszes álcivil CÖF mire költötte el a tőlük kapott 508 millió forintot, nem kaptunk választ. Lapunk ezért az adatvédelmi hivatalhoz fordult, hogy kötelezze őket a kért adatok kiadására.

A hivatal egyébként egyszer már Szávay István kérdésére kimondta: amikor az MVM megtagadta, hogy a jobbikos politikus információt kapjon arról, mégis milyen jogcímen adott a cég 508 millió forintot a CÖF–CÖKA-nak, megsértették a képviselő közérdekű adatok megismeréséhez való alkotmányos jogát.

Nagyon titkol valamit az MVM a CÖF-támogatásról

Közérdekű adatigényléssel fordultunk az MVM-hez, hogy Olvasóink is megtudhassák: mire költötte el a fideszes álcivil CÖF a tőlük kapott 508 millió forintot. Bár a válaszadás határideje lassan két hete lejárt, a közpénzt kezelő MVM még csak válaszra sem méltatott minket. Ezért az adatvédelmi hivatalhoz fordultunk, kötelezze őket a kért adatok kiadására.