A Griezmann-terv

Hollik István kiérdemelte a vébé hülyéje címet.

Szóval már nem is Soros György a fő ellenség? Legalábbis ez olvasható ki abból a primitív Facebook-posztból, amit a magát kereszténydemokratának nevező, de valójában csak KDNP-s Hollik István tett ki a tegnapi vébédöntő előtt.

Ezt a baromságot olvasva, komolyan, a hajam kihullana. Tulajdonképpen el is kezdhetnénk elemezni azt, hogy az ötvenes évek bolsevik sportdiplomáciája köszön vissza. Csak akkoriban még az volt a narratíva, hogy hajrá, dicsőséges Szovjetunió (és általában a keleti blokk országai), mutassuk meg, hogy jobbak vagyunk, mint a hanyatló, imperialista Nyugat!

Ám ennél sokkal érdekesebb – majdnem azt írtam, viccesebb, de nem az –, hogy egy ilyen beteg jeleket mutató elme mi mindent bele nem lát egy focimeccsbe, még ha az a világ legfontosabb focimeccse is! Fontos üzenete van Európa jövője szempontjából? Maaargit, noooooormális? Nyilván a kezdő sípszó előtt nem ismerhette az eredményt, de mégis, mire gondolhatott szerencsétlen Hollik? Hogy Didier Deschamps bemelegítés közben azzal ösztönzi Griezmannt, minden sikeres csele egy újabb dollárt jelent Soros György bevándorlási „tervéhez”? Elképzelem Mario Mandžukićot, amint megcsúsztatja Griezmann szabadrúgását, és a labda a saját kapujában köt ki. Első gondolata szinte biztosan ez volt: „Na, most miattam milliók indulnak neki a nyomorgó Dubaiból, hogy egy gazdag borsodi zsákfaluban megerőszakolják a tízéves szűz nagymamákat!” A guineai származású Pogba vagy a kameruni-algériai szülőkkel rendelkező Mbappé (egyébként mindketten Franciaországban születtek) vajon a Rimet-kupára vagy egy afgán kecskepásztorra gondolt, amikor becsűrte a zsugát Subašić kapujába? A gólöröm közben vajon Soros György nevét kiáltották? A francia győzelem hírére migránsok hada indult meg Európa felé?

Nem, te barom! A vébédöntő arról szólt, hogy Griezmann vagy Modrić tud egyenesebbet rúgni a labdába! Ennyiről, és nem többről. És noha Magyarország szerencsére nem bevándorlóország, a mieink még Andorrától is kiszopnak, klubcsapataink pedig az európai kupák mínusz negyedik körében sem tudnak győzni.

Szegény, szegény hülye Hollik! Ezzel a neobolsevik hozzáállással még csak nem is az a baj, hogy azt fantáziál bele, ami nincs. Az a baj, hogy ilyen emberek országunk irányítói. Mi lesz itt, ha például a világgazdaságban már nem lesz olyan szerencsés a csillagok állása? Milyen fantazmagóriákkal fognak kezelni olyan esetet, amit nem demagógiával, hanem kőkeményen racionális eszközökkel kell majd megoldani?

Apropó, franciák: Hollikéknak Trianon már nem is fáj?

(Nyitóképünkön Lloris, a francia kapus a vébétrófea mint titkos szabadkőműves jelkép felemelésével jelzi a migránsoknak, hogy induljanak.)