Megölték a bronzérmes műkorcsolyázót

25 éves volt.

Almatiban megölték a kazahok olimpiai bronzérmes műkorcsolyázóját, Gyenyisz Tent. A helyi hírügynökség jelentése szerint a 25 éves sportoló úgy került összetűzésbe csütörtökön az elkövetőkkel, hogy azok le akarták lopni a visszapillantó tükröt az autójáról. Tent a késelést követően kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét.

„Ez egy igazán sötét nap mindannyiunk számára, akik ismertük és szerettük ezt a fiatal műkorcsolyázót. Mindannyiunkat inspirált tehetségével és kreativitásával” – írta közleményében Timur Kulibajev, a Kazah Olimpiai Bizottság elnöke.

Ten 2014-ben a szocsi játékokon lett harmadik, ő a sportág első kazah ötkarikás érmese. A világbajnokságokon 2013-ban ezüst-, míg 2015-ben bronzérmes volt, 2011-ben a téli Ázsiai Játékokat, 2015-ben a Négy kontinens bajnokságot nyerte meg, két évvel később pedig a téli Universiadén diadalmaskodott. Az elmúlt esztendőkben sérülések hátráltatták, így februárban Phjongcshangban csak a 27. helyen végzett.