Elhunyt a világ autóiparának egyik legnagyobb vezetője

Gyűlölte az öltönyöket, mindig pulcsiban jelent meg.

Eleinte csak annyit lehetett tudni, hogy Marchionne vállműtéten esett át, melynek során komplikációk léptek fel, így meggyengült egészségi állapotára hivatkozva lemondott a vezérigazgatói posztról. Később azt olvashattuk, hogy kómában van, ma viszont már azt, hogy elhunyt.

Autóipari óriás

Marchionne Olaszországban született, de Kanadában nőtt fel, csak 52 éves korában jelent meg az autóiparban. 2003-ban a márkát létrehozó Agnelli-család váratlan húzással úgy döntött, hogy Marchionnéből igazgatótanácsi tagot csinálnak a Fiatnál, ahova a Ferrari is tartozik. 2004-ben felkérték az igazgatói tisztségre, a feladata az volt, hogy tegye rendbe a súlyos gondokkal küszködő vállalatot.

Marchionne két év alatt nemhogy stabilizálta a helyzetet, hanem nyereségessé tette a Fiatot, lehetővé téve, hogy felvásárolják a három amerikai mamut közül a Chryslert – aminél rövid idő alatt szintén sikerült elérni, hogy pozitív legyen a pénzügyi mérleg. Ehhez több gyárat is bezárt, csökkentette a kapacitást, valamint nagyjából ugyanazokat az erőforrásokat tette a két márka autóiba.

Megosztó

Marchionne szigorú főnök volt. A Ferrari F1-es csapatánál úgy tett rendet, hogy lecserélte a vezetőket, de ez is eredményeket hozott: az istálló gyenge évek után újra harcban van a győzelemért.

Észak-Amerikában megtanulta, ha sikeres üzletember akar lenni, keményen és céltudatosan kell viselkednie, ezért, ha valaki nem teljesítette az elvárásait, azonnal az utcára került, amiért sokan nem kedvelték.

Marchionne védjegye volt, hogy gyűlölte az öltönyöket, mindig pulóverben jelent meg. 66 éves korában hunyt el.