Ennyire nincs pénz? - Fű alatt sok helyen eddig is az önkormányzatok fizették a rendőri túlórát

Adományok.

A tényfeltáró portál arról készített összesítést, milyen adományokat kap a rendőrség a különböző önkormányzatoktól. A felsorolt támogatási formák között akad gépjármű-adományozás, benzintámogatás, kondieszközök vásárlása, telefonok, számítógépek és fényképezőgépek beszerzése, valamint személyi és dologi kiadások fedezése is.

Egy neve elhallgatását kérő volt rendőrparancsnok a portálnak úgy nyilatkozott, hogy a támogatások azért jöhetnek jól a rendőröknek, mert így olyan dolgokat is megvehetnek, amire a központ nem ad pénzt.

"Előfordult, hogy egy kapitányságon olyan számítógépet szerettek volna, amilyet a központi beszerzésen nem vettek, valamint emlékszem arra, hogy az egyik kerületi kapitánynak úgy lett iPhonje-a, hogy azt egy alapítványtól kapta meg. Sőt volt olyan eset is, hogy a szolgálati kutyák szállítására alkalmas autó is adományként érkezett" - idézte föl tapasztalatait az egykori rendőri vezető.

Azonban ennél is érdekesebb, hogy a cikkből kiderül:

számos település önkormányzata a túlórákért járó összeget adományként fizette ki a rendőröknek.

Sopron például bruttó 12, Miskolc 65 millió forintot adott ilyen céllal az egyenruhásoknak, de több olyan önkormányzat is akad, melyek a rendőrök jutalmazásából veszik ki a részüket.

Hiába kérlelte a rendőrfőkapitány Orbánt, elveszik a rendőrök túlórapénzét

Először sokan hitetlenkedve olvasták a rendőrök túlórapénzének megvonásáról szóló híreket, mondván: ekkora baromságot nem követhet el a kormány. Közben a Belügyminisztérium beismerte, hogy de igen, elkövetik. Most pedig kiderült, maga az országos rendőrfőkapitány is észlelte, hogy ebből nagy baj lesz, de hiába kérlelte Orbánt.