Sneider: az a dolgunk, hogy felébresszük az emberekben lévő szabadság iránti vágyat

Nem mindenhol, de Ásotthalmon indítani fog a Jobbik polgármester-jelöltet.

Sneider Tamás bevallása szerint bő egy hónapja, nagyjából félórán keresztül beszélgettek utoljára Vona Gáborral, mert kíváncsi volt egy ügyben a véleményére. Nem találkoznak gyakran, és a lemondott pártelnök nem szól bele semmilyen mértékben sem a Jobbik életébe, ha kérdeznek tőle, akkor elmondja a véleményét. Sneider Tamás azt is elmondta, hogy a választás után újra kell fogalmaznia magát a Jobbiknak.

„Nyilván nem gyökeres változásra van szükség, hiszen továbbra is egy néppártot kívánunk építeni, de én annyival kiegészítettem, hogy szociális nemzeti néppártot tudok elképzelni”

- fogalmazott.

Vona Gábor egyébként már nem szeretne politikai tisztséget betölteni a Jobbikon belül, ezt állítólag ő maga megerősítette, ugyanakkor a politikával továbbra is foglalkozni kíván, de egy kicsit szabadabb környezetben.

„Ha valaki pártpolitikus, akkor bizonyos határokon belül fogva van, elég csak arra gondolni, hogy van egy programunk, aminek a mentén politizálunk. Amennyiben valaki ezt egyfajta külsősként végzi, akkor szélesebb spektrumon tud gondolkodni: ő most ezt akarja kipróbálni”

- mondta Sneider.

Kérdésre az ÁSZ-büntetés témájára is kitért: az Európai Bírósághoz fordultak, és abban bíznak, hogy soron kívül fogják elbírálni az ügyüket. A pénzügyi szankció nehézségeket okoz a pártnak, de az ellehetetlenítésük nem sikerült. 331 millió forintnyi állami támogatást nem kapnak meg, ez nagyrészt idén lecseng, jövő januárban pedig már újra érkezik hozzájuk pénz.

„Azt is látni kell, hogy a Jobbik nagy párt, csak az önkormányzati és országgyűlési képviselőinknek, illetve más adományozóknak köszönhetően havi tíz-tizenöt millió forintból tudunk gazdálkodni” - tette hozzá Sneider.

Szerinte Volner János készül listavezető pozícióra a jövő évi EP-választáson, de nincs még döntés erről, legkorábban decemberben lehet. (Gyöngyösi Márton korábban határozottan cáfolta, hogy Volner listavezetősége tény lenne.) Kérdésre Sneider Tamás azt is elárulta: megcélozták, hogy az Európai Néppárt tagjai legyenek és „vannak is arra utaló jelek, hogy ez nem lehetetlen”. Azt azonban nehezen tudja elképzelni, hogy a Fidesszel egy frakcióban legyenek, annyira különbözik a két párt politikája. „A Fideszt nagyon sokan bírálják, nem biztos, hogy a Néppárt tagjai maradnak”- jegyezte meg Sneider.

Az önkormányzati választások kapcsán kijelentette: a Jobbik nem fog mindenhol polgármestert állítani, de Ásotthalmon indítanának, „ha lesz lehetőség”.

Toroczkai László szakadár mozgalma, és a kilépések is szóba jöttek.

„Összességében nem érzem, hogy minket kár ért volna, sőt inkább még előnyünk is származott belőle”

- mondta Sneider. A Jobbikból körülbelül százötvenen távoztak Toroczkai után, de kétszáz felett van már azok száma, akik nagyjából a tisztújítás óta beléptek a pártba.

Sneider Tamás nem gondolja azt, hogy kormányváltó hangulat lenne az országban, de

„az biztos, hogy az emberekben megvan a szabadság iránti vágy, nekünk most az a dolgunk, hogy ezt felébresszük.”

Orbán Viktorról azt mondta: „kiváló politikus a maga módján, hatalomtechnikai értelemben első osztályú, ezt mindenki tudja.”

A kormányfőtől azt tanulta meg, „hogyan tudja eladni magát az átlag magyar ember, az átlag vidéki ember számára”. Sneider Tamás úgy fogalmazott:

„Az a fontos, hogy az átlagemberek szintjén is el tudjuk magyarázni, hogy mi is az a szabadságvágy. Mit jelent például egy munkavállaló számára: bármikor kirúghatják, vagy erős törvények védik az ő jogait. Mindenkihez el kell juttatni, hogy az ő saját életében ez pontosan mit is jelent. Nem könnyű feladat, de ha lesz Magyarországon több tízezer olyan ember, aki képes ezért a gondolatért a tűzbe menni, akkor ők el tudják vinni akár millióknak is ezt az üzenetet. Jelenleg nincs több tízezer ilyen ember, mi most őket keressük.”