Milliókat adott a kormány egy Kárpátia-dokumentumfilmre

Miniszteri keretből kapott több millió forintot egy alapítvány, hogy Kárpátia-filmet csináljon.

A 444.hu szúrta ki a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) honlapján, hogy júliusban a Kárpátia zenekar neve is szerepelt a támogatottak listáján. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri támogatásáról még Balog Zoltán döntött, akit azóta Kásler Miklós váltott a tárca élén.

A listából kiderül, hogy Rúzsa Magdi és sok más művész mellett 5 millió forintot kapott a „Szent László Király Alapítvány a Szellemi és Erkölcsi Megújulásért” nevű alapítvány „Dokumentumfilm elkészítésére a Kárpátia zenekarról”.

Tehát lesz Kárpátia dokumentumfilm, az NKA támogatásával.