A kormány az óvodától kezdené a nemzeti identitásra és keresztény kultúrára való nevelést

A tervek szerint ősztől vágnának bele.

A Népszava írja, hogy a kormány az óvodásokat nemzeti identitásra és keresztény kultúrára nevelné. A lap az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjának (ÓNOA) elfogadott módosításából következtet a tervekre.

Július 25-én az alapprogramot többek között a következő mondattal frissítették:

„az óvoda a gyermek nyitottságára épít, és ahhoz segíti a gyermeket, hogy megismerje szűkebb és tágabb környezetét, amely a nemzeti identitástudat, a keresztény kulturális értékek, a hazaszeretet, a szülőföldhöz és a családhoz való kötődés alapja.”

A magyarság történelmét feldolgozó mondák mellett színezés közben ismerkedhetnek meg a nemzeti szimbólumokkal.

Bakonyi Anna, a Magyar Pedagógiai Társaság Kisgyermeknevelési Szakosztályának elnökségi tagja azt mondta a Népszavának, hogy semmit nem tudnak a módosításokról, velük nem egyeztettek, de amúgy is indokolatlannak tartja, mert a nemzettudat területe eddig is jelen volt az óvodákban népmesékben és népdalokban.

Azt is hozzátette, hogy fontosabbnak tartaná, ha végre a Digitális Oktatási Stratégia jelenne meg az alapprogramban, mert annak valóban volna értelme a nevelés korszerűsítésében.

A Pew Research Center 2015-ös felmérése szerint Magyarország a hatodik legkevésbé vallásos ország a fiatalok körében. A felekezethez nem tartozó fiatal felnőttek aránya 67 százalék. Egy 2011-es kutatás szerint a magyar lakosság 54 százaléka vallja magát kereszténynek.

(fotó: Kallos Bea / MTI)