Ma végre kórházfelújítást ünnepelhettünk!

Véletlenül stadion lett, maradhat?

Kisvárdán, Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter városában felavatták az új kórházat stadiont. A Várkert Kórház Stadion első eseménye az élvonalba idén feljutott hazai csapat összecsapása lesz a Ferencvárossal.

A műtétet mérkőzést a Ferencváros 2-0 arányban nyerte meg. Az első félidő 32. percében Shynder fegyelmezetlensége miatt emberhátrányba került a hazai csapat, ennek ellenére az esélyesebb zöld-fehérek a vezetést csak az 55. percben szerezték meg Leandro csúsztatott fejesével. A 75. percben egy szabálytalanságot követően büntetőt ítélt a játékvezető (lehet, hogy a szabálytalanság mg a tizenhatoson kívül történt), a tizenegyest Lanzafame rúgta be. A 83. percben egy nagyon aljas szabálytalanságot követően (Berios az ellenfelének tarkóját taposta meg magasra tartott, nyújtott lábbal) kilenc emberre fogyatkozott a szabolcsi csapat.

A mai másik két NB I-es mérkőzés eredménye:

MTK-Diósgyőr 1-0 (gsz.: Ramos)

Haladás - Puskás Akadémia 2-1 (gsz: Mészáros (2, mindkettő tizenegyesből), illetve Molnár)

Érdekesség, hogy győzelmével a szombathelyi csapat az első, amely Mészáros Lőrinc 2Rule márkájú mezében nyerni tudott. A felcsúti oligarcha örömét beárnyékolhatja, hogy a vesztes gárda is az ő sportszerét viseli, ráadásul a Puskás az ő saját csapata.