Jobbik: ésszerűtlen a kormány stadionépítési programja

Az ellenzéki párt azt szeretné, ha az állam fedezné az újonnan épült stadionok működésének költségeit.

Szilágyi György országgyűlési képviselő ésszerűtlennek, szakmaiatlannak nevezte a 2010-ben indított százmilliárdos stadionépítési programot, amelynek során

nem számoltak azzal, hogy szükség lesz a létesítmények üzemeltetésére, állagmegóvására.

Mint mondta, Magyarországon szinte lehetetlen üzemeltetőt találni ezekre a komplexumokra, hiszen kevés olyan cég van, amely profi módon képes kihasználni azokat a stadionokat, amelyeket egyáltalán lehetséges rentábilisan működtetni.

Balassa Péter, a párt szombathelyi önkormányzati képviselője saját városa példáját idézve arról beszélt: a tavaly őszi stadionavató óta már három ügyvezető távozott, mert nem sikerült gazdaságosan hasznosítani a tervek szerint 9,6, a valóságban 15,4 milliárd forintért megépített létesítményt. Az önkormányzatnak évi 300-330 millió forintot kell előteremtenie a költségekre, holott ennek a pénznek máshol volna helye, például egy bérlakásprogramban vagy a szociális juttatások területén - tette hozzá.