Nem bír el több autót, ezért háromsávosra bővítik az M1-est

A kátyúk is eltűnnek.

A tárcavezető a portálnak elmondta, az M1-es Magyarország legterheltebb autópályája, hiszen az országon átmenő forgalom az osztrák határ és Budapest között lényegében ezen az egyetlen úton bonyolódik le, tervezésekor pedig nem számítottak ennyi, az Európai Unióba tartó járműre.

"Most már a tűréshatáron van a forgalom, lényegesen több járművet már nem tudunk fogadni rajta"

- fogalmazott.

Palkovics László kiemelte, a 43 kilométeres felújításon nem a kátyúkat javítják, vagy a lyukakat foltozzák, hanem teljes felújítást végeznek. Erre a kormány mintegy 25 milliárd forintot fordít, a munkálatok várhatóan már szeptemberben elkezdődnek és a tervek szerint 2019 végére fejeződnek be.

A miniszter közölte, az M1-es autópálya három sávossá bővítése 2021-ben kezdődhet meg, a felújítási és bővítési munkálatok idejére pedig akciótervet dolgoztak ki a forgalom könnyítésére.

Az interjúból kiderült, a kormány egyelőre nem tervezi harmadik sáv építését az M7-es autópálya Balaton felé vezető szakaszán, ugyanis tapasztalatuk szerint az erre haladó forgalom időben jobban eloszlik, mint a főváros felé vezető. Palkovics László emlékeztetett ugyanakkor, hogy az M7-es autópálya forgalmának könnyítésére egy új csomópont épül, aminek segítségével a Balatonfűzfő felé tartók közvetlenül fel tudnak majd hajtani a 710-es főútra.