Elhunyt egy buszsofőr az Örs vezér téri végállomáson

A sofőr még leparkolta a buszt, majd az ajtó kinyitása után rosszul lett, és eldőlt.

Egy szemtanú szerint kedd reggel az Örs vezér téren a buszvégállomás területén egy sofőr a buszt leparkolta, az ajtó kinyitása után azonban rosszul lett, eldőlt. Kollégái pár perccel később odasiettek, de már nem tudtak rajta segíteni – számolt be az Index.

A lap megkeresésére a BKV azt írta:

„Társaságunk az 58 éves járművezetőt – aki 36 éve dolgozott nálunk, és jelenleg egyik legmodernebb autóbuszunkat vezette – saját halottjának tekinti. Orvosi alkalmassági engedélyét július 30-án újította meg, a haláleset nem forgalmi tevékenység közben történt.”

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) Facebook-oldalán azt írták, hogy a 36 éve szolgálatban álló sofőr a 161-es járatot vezette.

"36 év szolgálat, és nem érte meg a nyugdíjat. Szolgálat közben érte a halál, nyugodjon békében. Karcsi bácsi a 161-es buszt vezette, már menet közben érezte hogy baj lesz és mentőt kért. Igaz, azt az Örsre kérte, mert mindenképpen be akarta hozni a kocsit. Ezen a mentők nem kicsit csodálkoztak. A kollégák a defibrillátorral hamar odaértek hozzá és megpróbálták visszahozni de ez még az időközben odaérő mentőknek sem sikerült. Karcsi bácsi rettegett attól, hogy az üzemorvos nem engedi többet kocsira, mert több betegséggel is küzdött. Mindig akkor ment szabadságra, vagy kórházi kezelésre, amikor az üzemorvosi vizsgálat következett volna. Magának való, idős édesanyjával élő kolléga volt, akinek az élete volt a buszvezetés, és életét teljesen ki is töltötte a buszvezetés. Nem tudott volna élni nélküle. Szó szerint élete utolsó pillanatáig vezetett. Kassai Károly, nyugodj békében."

Fotó: Wikipédia