Zacher Gábor felmondott a Honvédkórházban

Szerinte a személyügyi és tárgyi krízis már a munkavégzést veszélyeztette.

Zacher a hvg.hu-nak azzal indokolta a döntését, hogy az a fajta személyügyi és tárgyi krízis, ami az évek során kialakult a kórházban, a munkavégzést veszélyeztette. Az egészéségügyi munkavégzés veszélyeztetése egyben a beteg számára is veszélyeztető. Azt is elmondta: az elmúlt időszakban 9 orvos adta be felmondását, amit csütörtökön még tagadott a Honvédelmi Minisztérium.

„Hatalmas terhelés nehezedett a sürgősségi osztályra, leamortizálódott a felszerelés, olyan mennyiségű beteget kellett ellátni, amiért a személyügyi minimumfeltételek 60 százalékával egy centrum nem tud felelősséget vállalni”

- mondta a portálnak Zacher. Szeretett a Honvédkórházban dolgozni, de kénytelen volt döntést hozni.

„Nem tudok elszámolni a lelkiismeretemmel, hogy ilyen állományprobléma, ilyen felszerelésügyi gondok mellett a betegellátást folytassam”

- tette hozzá.

Csütörtökön számoltunk be arról az Alfahíren a Népszava cikke alapján, hogy a Honvédkórház aneszteziológus és traumatológus szakorvosai felmondták önkéntes túlmunka szerződéseiket, összesen 112 orvosról van szó. Döntésük oka, hogy a kórházvezetés júniusban megvonta az önkéntes túlmunkáért adható juttatást, az orvosok a júliusi fizetési jegyzéken vették észre, hogy valamelyikük akár százezer forinttal is kevesebbet kapott.