Nem megy: Marco Rossi is vereséggel mutatkozott be a magyar válogatott kispadján

Finnország-Magyarország 1-0.

Sokat nem kellett várnunk az első finn helyzetre, amiből azonnal gól is született. A 7. percben Kovácsot szerelte Schüller a középpályán, majd Kádár képtelen volt megállítani Teemo Pukkit, aki az ötös jobb sarkáról a kapu másik oldalába gurított, rögtön 1-0 volt az állás.

A 11. percben már majdnem kettő volt oda, Lod beadásába nem ért bele senki, de az pont így lett veszélyes a kapura, Gulácsinak kellett védenie. A 22. percben Stieber próbálkozott egy lövéssel, fölé ment, Sallai ismételte meg ezt pár perccel később.

Túl sok minden ezután nem történt, Szalait néhányszor felrúgták, de ennyi. A legnagyobb baj a kapott gólon kívül az volt, hogy az első félidőben egyetlen magyar próbálkozás sem találta el a finn kaput.

A második félidő első említésre méltó momentuma Lang fejese volt egy szöglet után, de ez is fölé ment. Talán tényleg meg kellene fontolni Dárdai Pál ötletét a nagyobb kapukról.

A finnek is reagáltak, Soiri bombája elzúgott a bal sarok mellett.

Az 58. percben megtörtük a jeget, na gólt azért nem rúgtunk, de a kaput sikerült eltalálni: Kovács remek passza után az ötös bal sarkáról Szalai a kapust találta el.

A 65. percben eldőlhetett volna a meccs, közvetett szabadrúgás után Toivio lövése a felső lécen csattant, szerencsére kifelé. A 68. percben újra szabaddal jöttek, ez már kevésbé volt veszélyes, Gulácsi simán fogta.

A 73. percben viszont egyenlíthettünk volna, de Varga Roland tíz méterről nem tudta eltalálni a kaput.

A végén nyomni próbált a magyar csapat, de a finn ellentámadások életveszélyesek voltak, hogy mást ne mondjunk, Pukki második gólját csak a kapufa akadályozta meg.

A 82. percben újra magyar helyzet következett, Lang fejelt Soirira, akiről a kapusra pattant a labda. Ezután komoly helyzeteink már nem voltak, ahogy a finneknek sem, Marco Rossi 1-0-s vereséggel mutatkozott be a válogatott kispadján.

Kedden hazai pályán muszáj lesz nyerni a görögök ellen, vagy nagyjából el is engedhetjük ezt a Nemzetek Ligája sztorit.