Népes magyar küldöttség vett részt a londoni FIFA-gálán, pont a közelben van a NER luxusrepülője is

A Nemzeti Sport büszkén számolt be róla, milyen népes küldöttséggel képviseltette magát Magyarország a FIFA londoni gáláján.

Nem csoda, hiszen ott volt Mészáros Lőrinc sportlapjának főszerkesztője, Szöllősi György is.

Ott volt még:

  • Csányi Sándor,
  • Marco Rossi, szövetségi kapitány,
  • Róth Antal, utánpótlás-szakágvezető,
  • Mészáros Lőrinc,
  • Jakab János, a Puskás Akadémia, felügyelőbizottságának elnöke,
  • Spandler Csaba, a Felcsút játékosa,
  • Puskás Ferenc unokája és dédunokája.

Meghívót kapott Orbán Viktor is, ám ő sajnos most nem ért rá, így nem tudott elmenni a rendezvényre.

Érdekesség viszont, hogy az Átlátszó által bemutatott 60 millió dolláros luxus magánrepülőgép a nyilvánosan elérhető adatok szerint épp a helyszínen tartózkodik.

Ez az a magánrepülő, amivel Orbán Viktor Bulgáriába is elutazott nyáron, hogy megnézze a Videoton BL-selejtezőjét. A Népszavának a miniszterelnök sajtósa azt mondta, az út az adófizetőknek egy forintjába sem került, mivel Orbánt Garancsi István, a klub elnöke hívta meg a mérkőzésre. Most se Garancsi, se Orbán nincs Londonban, a repülőgép valahogy mégis a környékre keveredett.

Luxusjacht és luxusrepülőgép - így mulatnak a NER-lovagok

Az Átlátszó kutatásából kiderül, hogy Orbán Viktor egy osztrák lajstromszámú magánrepülőgéppel érkezett haza Budapestre a Videoton bulgáriai szereplése után. Ugyanez a gép később Mészáros Lőrinc lányát és a ZTE tulajdonosát hozta a fővárosba. A képbe került lusuxjachtról kiderült, hogy azt Szíjj László, valamint egy kormánymegbízott, és Homolya Róbert MÁV-elnök is használta.