Az amerikai hadsereg az e-sportolókat csábítja katonának

Az alacsony újoncszám miatt a gamerek felé fordulnak.

Több gamer szakportál is beszámolt róla, hogy az amerikai haderő e-sport rendezvényeken kezd toborzásba. A hadsereg 76 500 újoncot szeretett volna, de csak 70 ezren jelentkeztek hozzájuk, az elmúlt 13 évben nem fordult elő olyan, hogy nem érték el a kitűzött célszámot.

Ezért úgy döntöttek, hogy alternatív utakon is megpróbálják elérni az embereket, volt olyan, hogy MMA-gálán egyenruhában jelent meg egy toborzótiszt, beszélt a munkájáról és ezt körülbelül 2,4 millió tévénéző látta. Most ugyanezt tervezik az e-sport rendezvényeken.

Nagy újdonságot azért nem találtak ki, az amerikai fegyveres erők már támogattak a közelmúltban egy CS: Global Offensive-bajnokságot, a Cloud 9 nevű csapattal együtt.

Magyarországon is találkozhatunk hasonló kezdeményezéssel, a nyári PlayIT-n például beszélgettünk is egy toborzótiszttel, aki lapunknak elmondta, hogy hasznosnak tartja az ilyen kitelepüléseket, mert fel tudják kelteni a fiatalok érdeklődését, ha például visznek magukkal egy meglehetősen látványos T-72-est.

Játékélmény tömör dózisban

Megnéztük az idei PlayIT-t, ami ugyan nem volt akkora show, mint a tavalyi, bár nehéz is lett volna überelni a Trónok harca Hodorját alakító Kristian Nairn és Meera Reedet képernyőre vivő Ellie Kendrick jelenlétét, de azért így is megkaptuk azt, amire vágytunk.

A PlayIT előtt, az év eleji V4 Future Sports fesztiválon is képviseltette magát a Magyar Honvédség:

Ez már nem a jövő, hanem a jelen sportja

Nagyjából egybehangzó vélemény, hogy a hétvégi V4 Future Sports fesztivállal fellőtték Magyarországot az esport térképre, de tényleg fel kellett lőni, vagy már eddig is ott voltunk? Milyen hangulat és a színvonal uralkodott a BOK Csarnokban? Az ország eddigi legnagyobb esport rendezvényén jártunk.