„Világszínvonalú”: felajánlotta lemondását az egészségügyi államtitkár

Teljes a káosz az Emmiben.

Nagy Anikó, az Emmi egészségügyért felelős államtitkára felajánlotta lemondását – értesült a Népszava. A szakpolitikus ráadásul nem is főnökével, Kásler Miklóssal, hanem egyenesen Orbánnal tudatta ezt, vagyis a lemondást a kormányfőnek kell elfogadnia. A lap értesülését az államtitikár az MTI-nek megerősítette, hozzátéve, gyermekgyógyászként szeretne tovább tevékenykedni és eddigi tapasztalatával segíteni a kormánynak a demográfiai helyzet javítására irányuló törekvéseit. Nagy Anikó a távirati irodával azt is közölte, szeretne visszatérni főigazgatóként a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe.

Ha a miniszterelnök nem fogadja el az államtitkár lemondását, az erős üzenet Kásler Miklósnak. Az miniszter ugyanis a kormányváltás után kisöpörte az egészségügyi ágazat vezetőit, újakat azonban nem nevezett ki. Így nincs kinevezett főigazgatója a gyógyszerhatóságnak, a kórházakat felügyelő ÁEEK-nek, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek sem. A területet azonban személyes irányítása alá vonta, kihagyva az államtitkárt – teszi hozzá a baloldali lap. A portál azt írja, Nagy és Kásler között finoman szólva sem volt felhőtlen a viszony, a miniszter többször átnyúlt államtitkára feje fölött. Az Emmiben uralkodó vezetési válságról a Népszava ma délelőtt írt.

A nyáron több vezető fideszes politikus még a magyar egészségügy világszínvonalú minőségéről beszélt.

Kövér, Rétvári, Semjén: a fél Fidesz-KDNP azon gúnyolódik, „milyen jó" a magyar egészségügy

Az évtizedes parlamenti semmittevés szülte kormánypárti fölényeskedő arrogancia 2010 óta nemhogy nem lett megszokhatóbb, de egyre hevesebb intenzitású is. Most éppen az van terítéken, hogy ezek az emberek, akik közkórházat nagyjából húsz éve láthattak utoljára, más országok küldötteinek ecsetelik a magyar egészségügy fejlettségét a kelet-közép-európai országok és Kína egészségügyi minisztereinek hétfői budapesti szakmai konferenciáján.