„Orbán úgy viselkedik, mint egy hisztis kisgyerek”

Interjú Gyöngyösi Mártonnal, a Jobbik elnök-helyettesével.

Mekkora a reális esély arra, hogy a Sargentini-jelentés nyomán valóban élesítsék hazánk ellen a 7-es cikkely szankcióit?

Erre csupán elméleti esély van, hiszen az ezzel kapcsolatos döntést az Európai Unió tagállamainak kormányfőit tömörítő szervnek, az Európai Tanácsnak konszenzussal kellene meghoznia, ami egy ilyen konfliktusos kérdésben elképzelhetetlen. Főleg úgy, hogy Orbán Viktornak maradtak még szövetségesei, és vannak olyanok is, akik egyszerűen csak nem mernék megkockáztatni, hogy életbe léptessék ezt az Európai Unió által még sosem használt gyakorlatot. Ilyen értelemben az uniós döntéshozatalban való szavazati jog, valamint az EU-s források megvonását jelentő szankció csak elméletben adott. Mindemellett az ország számára már az is nagy büntetés, hogy a jelentés folyományaként fekete bárányként tekintenek ránk az EU-ban.

Magyarország számára egyértelműen rossz ez a jelentés, de úgy tűnik, mintha a kormánynak épp kapóra jött volna.

Magyarországra évekre rányomja majd a billogot, és hosszú távon szerintem a kormánynak sem tesz jót, igaz, most teljesen világos, hogy ebben találták meg a következő évi kampánytémájukat. Minden évben új bűnbakot kerítenek, legyen szó a Heinekenen lévő vörös csillagról, Brüsszelről vagy Soros Györgyről. Most Sargentini asszony van soron, aki nevesíthető, megjeleníthető ellenségkép, ráadásul írt egy jelentést, amiből csak a migrációt, a bevándorláspolitikát olvasta ki a kormányzat, pedig ezek csupán a dokumentum egy százalékát teszik ki. Valójában nagyon nehéz megmondani, hogy a kormány antidemokratikus működésével kapcsolatos tényszerű megállapítások mellett miért kerültek a Sargentini-jelentésbe olyan elemek, amelyekkel színpadot ácsoltak Orbán játékának.

Értelmezési viták most is zajlanak. Láthatjuk, hogy a magyar kormány és a jelentést megszavazók másra helyezik a hangsúlyt. A Jobbik szerint mi a Sargentini-jelentés lényege?

A Jobbik éppen ezen értelmezési különbségek miatt tartózkodott az EP-ben, amikor a jelentésről kellett szavazni. Erre lehetetlen igent vagy nemet mondani, mert nem fekete-fehér a képlet. A jelentés azon részei, amik a magyarországi rasszizmust és antiszemitizmust taglalják, meggyőződésünk szerint teljesen hibás megállapításokat tartalmaznak. Ahogy migrációs témában is teljesen feleslegesen támadja a kormányt, hiszen ma már mindenki elismeri, hogy a krízist jól kezeltük, ráadásul Európa-szinten elindult a liberális migrációpolitika revíziója.

Azonban a jelentés alapvetően az alkotmányos deficitről, a demokrácia és a jogállamiság felszámolásáról szól és ha nem is teljes, de tényszerű megállapításokat tesz az igazságszolgáltatás, az alkotmánybíróság, a korrupció vagy az uniós pénzek lenyúlásának vonatkozásában.

Nem véletlen, hogy Orbán nem a tartalmi részekkel foglalkozik, hanem próbálja mellékvágányra terelni a vitát.

Például, hogy az Európai Unió ne szóljon bele Magyarország belügyeibe? Pedig néhány éve még ő hangoztatta, hogy „egy kormány sem bújhat a be nem avatkozás elve mögé”.

Igen, 2006. október 24-én, a Gyurcsány ellen kitört lázongás másnapján fogalmazta meg Orbán Viktor, hogy azokkal a kormányokkal szemben, amelyek statisztikát hamisítanak, félrevezetik az EU intézményeit és hazugságra építik politikájukat, az Európai Uniónak erélyesen fel kell lépnie, úgymond belügyének kell tekintenie. A sors fintora, hogy Orbán 12 évvel ezelőtti kívánságát az Unió éppen az ő politikájával szemben foganatosította. Pedig megjegyzem, Gyurcsánnyal szemben is lett volna dolga.

Viszont nem csak ebben változtatta meg a miniszterelnök az álláspontját. Korábban közös határvédelemért lobbizott, most pedig, hogy ez napirendre került, a szuverenitásunkat félti. Valóban tartanunk kell attól, hogy európai zsoldosok akarják majd felülírni a bevándorlásellenes országok politikáját?

Nos, nemcsak Sargentini követett el hibát azzal, hogy a migrációt beemelte a jelentésébe, hanem az Európai Unió is, mikor Juncker évértékelőjét a Sargentini-jelentésről szóló szavazás napjára időzítette. Ugyanis a Bizottság elnöke valóban beszélt a Frontex felturbózásáról, de az orbáni retorika összegyúrta ezt a jelentés általa kiemelt elemeivel és egy elképesztően álságos vitát kreált belőle. Rogán minisztériuma gyorsan keresett egy idézetet Merkeltől, ami kontextusából kiragadva úgy is értelmezhető, hogy az EU át akarja venni az irányítást és ki akarja csavarni a nemzetállamok kezéből a határvédelem kérdéskörét. Pedig szó sincs arról, hogy a brüsszeli irányítás a kapukulcsot a tagállamok kezéből kivéve rá akarná zúdítani a Frontex katonáit a kontinensre.

Mikor vethetnék be a Frontex katonáit?

A javaslat egyértelműen megfogalmazza, hogy a katonákat nemzetállami hatáskör alá rendelnék, tehát bárhol is szolgáljanak, kizárólag az adott ország törvényei és parancsnoksága alatt végezhetnék tevékenységüket. Magyarországra is két esetben érkezhetne Frontex-katona: ha azt az ország maga kéri, mert nincs elég kapacitása a határ megvédésére; illetve, ha krízishelyzetben teljesen egyértelművé válik, hogy nem vagyunk képesek ellátni a határvédelmi feladatokat. Orbánnak most éppen örülnie kellene, hogy megnyerte a csatát. Nincs már Willkommenskultur. Az Unió vezetői éppen a határvédelem megerősítésére tesznek javaslatot. A migráció előtt bezáródtak, Orbán előtt pedig tágra nyíltak az ajtók, neki csak be kellene sétálni rajta és learatni ennek a diplomáciai sikernek a gyümölcseit. Ehelyett ő felrúgja a tárgyalóasztalt, és úgy viselkedik, mint egy hisztis kisgyerek.

De ha azt mondja, hogy a kormány megnyerte ezt a csatát, akkor hogyan szólhatna a választás a bevándorláspártiak és a bevándorlásellenesek ütközetéről?

Úgy, hogy párhuzamos világokban élünk. Van egy virtuális valóság, amit a kormány a propagandáján keresztül az elmúlt 2-3 évben megteremtett, és ott egy olyan hadszínteret hozott létre, ahol folyamatosan egy virtuális küzdelem zajlik. A magyar állampolgárok döntő többsége nem olvasta el a Sargentini-jelentést, mint ahogy Junker évértékelő beszédét sem hallgatta meg, és azzal kapcsolatban sem tájékozódott, hogy mi szerepel a Frontexről szóló javaslatban. Csak és kizárólag a miniszterelnök interpretációjára tudott hagyatkozni, amivel bekerült a hibrid rendszere által kialakított virtuális térbe, aminek keretei között most ez a vita zajlik. A kormány már nem is tudna átlépni a valós térbe, hiszen ott olyan témákkal találkozna, mint az elvándorlás, az egészségügy, az oktatás vagy a gazdaság valós helyzete, mindez pedig már nem fest túl jó képet róla. Ezért marad a gyűlölet és a félelem felszítása addig, amíg a lufi ki nem pukkad.

Azért elég régóta fújják ezt a lufit, és egyelőre nem tűnik úgy, mint ami kidurranni készül. Vagy a Jobbik megtalálta a tűt a szénakazalban, amivel kipukkaszthatja azt?

Szerintem sosem szabad feladni azt, hogy az embereket ráébresszük, hogy mi zajlik körülöttük. Meggyőződésem, hogy a fák nem nőnek az égig és a lufit sem lehet a végtelenségig pumpálni. A Jobbik nem fog beszállni a virtuális küzdelembe, hanem a valós térben növeljük majd a nyomást, valódi témákkal fogunk foglalkozni, amik magyar nemzeti sorskérdésekként definiálhatók.

Mint például?

Az európai parlamenti választások során például három témára fogunk összpontosítani, amik az EU-val való együttműködésben valósíthatók meg. Ilyen kérdéskör a migráció, ahol Orbánnal szemben mi felismertük, hogy egy ilyen globális problémára nincsenek egyéni stratégiák. A kerítés rövidtávú megoldásnak jó volt, de egy ekkora méretű válsággal szemben egy pár kilométeres kerítés a magyar-szerb határon nem fogja tudni felvenni a harcot, ezért közös stratégiát kell kidolgozni. Aztán ott van az autonómia témája. A szórványban élő kisebbségeknek kulturális, míg a nagyobb létszámú őshonos kisebbségeknél a területi autonómiát szeretnénk elérni.

Utóbbi magyar vonatkozásban milyen területeket érintene?

Kárpátalját, Felvidéket, a Vajdaságot és Székelyföldet. A második világháború utáni nyugat-európai rendezés nagyban hozzájárult a békéhez. Amennyiben az EU-nak ezt itt is sikerülne biztosítania, az hozzájárulna a kelet-európai térség stabilitásához. Már amennyiben nem fogy el a régió lakossága. Ehhez kapcsolódik ugyanis a harmadik pont, a szociális kérdéskör, amit már a Bérunió kapcsán is felvetettünk. Az unión belüli szabad tőke- és munkaerőáramlás azt a negatív következményt vonta maga után, hogy a kelet-európai államok képzett fiataljai nyugatra vándoroltak. Ez hazánkban is gazdasági és demográfiai válságot, valamint a szociális ellátórendszerek összeomlását vetíti előre.

És ennek megoldására elég lenne csak a Bérunió?

Ezt nemzetállami és európai uniós szinten is kezelni kell. Az EU megteheti, hogy a kohéziós politikának új irányt szab, kohézióért felelős biztost nevez ki, jelentéseket ad ki, amin keresztül monitoringozza azt, hogy megtörténik-e a felzárkóztatás. A kormányzatoknak pedig fel kell számolniuk a korrupciót és olyan dolgokba kell fektetniük a kohéziós pénzeket, amik a termelékenységet és a versenyképességet növelik. Nem néptelen falvak főterének macskakövezésére, hanem oktatásba, képzésbe, olyan területekbe, amelyek a magyar munkavállalók szellemi, fizikai erőnlétének a gyarapodását segítik.

Ezzel vennék elejét a kormány újbóli hatalomra jutásának? Olyan tudáshoz juttatnák a lakosságot, amivel különbséget tudnak tenni a kormány virtuális valóságát felépítő álhírek és a valódi hírek között?

Sajnos ez ennél nagyobb probléma. Be kell látnunk, hogy hazánk azon kevés államok közé tartozik, ahol a kormányzat nem küzd a fake news ellen, hanem maga generálja és szponzorálja az álhíreket. Az adófizetők pénzéből működő közszolgálati média az álhírek terjesztésének egyik fő csatornája. Sokan pedig úgy vannak vele, hogy ha az esti híradó bemond valamit, akkor az biztos megbízható hír. Nagyon nehéz ezzel felvenni a versenyt. Szerintem az alternatív hírforrásoknak kell létrehozniuk ennek az ellenpólusát, nekik minden eddiginél jobban kell ügyelniük a hitelességre. Meggyőződésem, hogy ezek majd elkezdik az embereket vonzani, mert az olvasók alapvetően a hiteles hírforrásokat keresik.

És mi a politikusok feladata?

A mi feladatunk, hogy mi magunk is kilépjünk ebből a hamis tematizációs térből, és megteremtsük a valós párbeszéd fórumait. Akár a valós médiatérben, az utcán, minden ház küszöbén vagy egy alternatív parlamentben.

(Fotók: Béli Balázs/Alfahír)