Engedett Törökország: 35 év börtön helyett hazamehet az amerikai lelkipásztor

Nem ért ennyit, fontosabb az Egyesült Államokkal való jó viszony.

Brunson ügye az utóbbi hónapokban annyira megterhelte az amerikai-török kapcsolatokat, hogy viszály robbant ki Washington és Ankara között.

A lelkészt a 2016. júliusi puccskísérlet után, 2016 decemberében tartóztatták le, és először 35 év börtönbüntetést kért rá az ügyészség.

Egészen addig előzetes letartóztatásban volt, míg idén júliusban házi őrizetbe nem helyezték.

Az ítélőszék pénteken ugyan 3 év 1 hónap 15 nap börtönnel sújtotta a lelkészt, Brunsonnak a török jog értelmében mégsem kell letöltenie a büntetést, mert már majdnem 2 éve tartják fogva.

Mivel a bíróság feloldotta a lelkészre eddig érvényben lévő utazási tilalmat is, Brunson elhagyhatja Törökországot.

A puccskísérlet után a kormány átfogó tisztogatásba kezdett a hadseregben, a rendőrségnél és az államigazgatásban egyaránt, és több tízezer ember került letartóztatásba.