Büntetés helyett lakhatást követelt A Város Mindenkié csoport

A Kossuth téren tiltakoztak.

A budapesti Kossuth téren összegyűlt néhány száz ember előtt csaknem nyolcvan kortárs magyar író – köztük Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina, Kemény Zsófi, Závada Pál, Parti Nagy Lajos, Radnóti Sándor, Szabó T. Anna és Lackfi János – az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalmára reagáló, egy-egy táblára írt mondatát olvasta fel Gergye Krisztián és Hajmási Dávid, tiltakozva a szabálysértési törvény hétfőn hatályba lépő módosítása ellen.

A demonstráción A Város Mindenkié csoport aktivistája, Erdőhegyi Márta – aki elmondása szerint lakott már albérletben, átmeneti szállón, sátorban, illetve szociális bérlakásban is – azt mondta: a büntetés nem megoldás, szerinte inkább megfelelő lakhatáshoz kellene segíteni az embereket.

A hajléktalanszállókról szólva megjegyezte: ezek a helyek sokaknak nyújtanak fedelet, biztonságot, segítséget, de szerinte tartósabb és méltóbb megoldások kellenek a hajléktalanság megszüntetéséhez. Érthetőnek nevezte, ha nem akar egy hajléktalan ember beköltözni olyan szállókra, ahol „hemzsegnek a különböző élősködő állatok” és ahol nincs saját tere.

Úgy fogalmazott: azzal, ha eltüntetik az utcán élő embereket szem elől, még nem oldódik meg az az alapvető, probléma, hogy nincs megfelelő lakhatása több tízezer embernek. Hozzátette: az utcán élő emberek azokat a hajléktalanságban élő embereket is képviselik, akiknek a problémái nincsenek szem előtt.

A szabálysértési törvény közterületen életvitelszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezése október 15-én, hétfőn lép hatályba.

Hétfőtől nem szűnik meg a hajléktalanság, jöhet a tömeges fagyhalál?

Az emberjogi szervezet tudatta, hogy október közepéig négy személy vesztette életét hypothermia következtében. Hárman a szabad ég alatt hűltek ki, a negyedik pedig fűtetlen otthonában. Véleményük szerint a hajléktalanságot csak okainak kiküszöbölésével lehet megszüntetni: le kell állítani a kilakoltatásokat, a sorsukra hagyott embereket fedélhez, nem pedig menedékhelyhez kell juttatni, szociális bérlakásokat kell építeni luxuslakások helyett, a lakhatási költséget is magában foglaló tisztességes bért kell adni a dolgozóknak.