"Ezt a régiót egyszerűen leírták" - most, hogy nem épül börtön, azok is elmehetnek Ózdról, akik a végsőkig kitartottak

Az intézmény az egyik utolsó reménysugár lehetett volna. 

Mondani sem kell, az elvándorlás és munkanélküliség sújtotta régióban mekkora szükség van egy 250 főt foglalkoztató börtönre, ami közvetve újabb munkahelyeket is teremthetett volna a városban. Arról már nem is beszélve, hogy a börtön miatt a városban megnövekedett volna a rendőri jelenlét, vagyis a közbiztonság is javult volna.

"2014 év végén, a sajtóból értesültünk arról, hogy börtönférőhely-bővítésen gondolkodik a kormány, én azonnal megkerestem Lajtár József vezérőrnagyot, a Büntetés-végrehajtás parancsnok-helyettesét. Vele 2015 elején személyesen is egyeztettünk a pályázati feltételekről. Az ő részükről abszolút pozitív visszhangja volt a jelentkezésünknek" - meséli érdeklődésünkre Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere.

"El is kezdtük a felkészülést, így Gyüre Csaba képviselő úrral a sátoraljaújhelyi és a tiszalöki börtönben is jártunk, tehát megnéztünk egy nagyon régi, és egy vadonatúj intézményt is, azért, hogy megtudjuk, milyen hatással van a lakosságra, egy település életére egy ilyen börtön" - mondja.

Janiczak szerint a lakosságra nézve semmilyen hátrányos következménye nincsen, a rabok nem járkálnak szabadon, a látogatók, rokonok csak meghatározott rend szerint kereshetik fel a rabokat, ha ők útközben, vagy a városban bármit tesznek, ami a lakosság számára negatív, akkor el is tiltják őket a látogatástól.

"A város televízióban egy vitaműsor mellett - ahol a korábban összegyűjtött lakossági kérdésekre válaszoltunk - két közvélemény-kutatást is készítettünk a városban, az egyiket interneten, a másikat szórólapos formában.

"Az előbbi esetében 72, utóbbi esetében 83 százalék lett az igenek aránya" 

- mondja a lakosság támogatására vonatkozó kérdésünkre Janiczak. 

"Itt börtön, igen, hallottam róla. Én örülök neki, hogy épül majd, nagyon kell a munka"

- lelkesedik a kérdésünkre egy hölgy az egyik panel aljában berendezett nosztalgikus kivitelű vendéglátó-ipari egységben. Lelkesedése akkor sem zuhan nagyot, amikor megtudja tőlünk, hogy nem, börtön ide nem épül. "Csak pár éve költöztem be a városba, a falvakban még annyira sincs munka mint itt. Hogyne lett volna jó, de én már elvagyok így a nyugdíjig.

"Persze a fiatalok... azok elmennek mind"

- legyint a kezével a csapos két, meghatározhatatlan színű kommersz kiadása közben. Túlságosan nem aggódik a helyzet miatt, mert

"itt ez a módi, már megszoktuk".

Nem nagyon tudunk vitába szállni az elmúlt évtizedek bőséges tapasztalatából fakadó pesszimizmussal, így, mielőtt minket is magával ragadna a melankólia, és a kikérnénk egy kevertet, úgy döntünk, inkább megkérdezzük a tervezett börtön közelében élőket is.

A város keleti kapuja, a Tábla városrész, kissé lejjebb az Ózd részét képező Sajóvárkony. Majd' minden második ház romokban, elhagyva, de ami nem, abban sem találni túl sok pozitívat. Lakossága túlnyomórészt cigány, a hétköznap délelőtt az utcán szemlélődő sokaság láttán egyértelmű, hogy az országosan problémát jelentő munkaerőhiány ide még nem tette be a lábát.

"Hogy nem épül börtön? Én erről nem hallottam, úgy tudom, hogy lesz"

- mondja egy otpimizmusából engedni nem hajlandó vendéglátós. 

Ha valakinek, hát neki biztosan megérné a börtön, elvégre a szolgálat után biztosan meginnának majd egy-két fröccsöt a dolgozók, de az étel is szépen fogyna.

"Ráférne a környékre, nézzenek csak körül. Munkahely jól jönne persze, de aki dolgozni akar, az fog is, na. De honnan jöttek maguk? - kérdez vissza az úr. Csúnyán lebuktunk. Szerencsénkre ez nem tántorítja el, szívesen beszél.

"Ezt persze nem mondják be a tévében"

- foglalja össze a médiapiaci helyzetet az állami propagandatévé migránsozós hírcsomagját látva. 

A szép ígéret szép szó - és jó sokba kerül, ha nem tartják be

"A pályázatoknak több feltétele volt. Így például fel kellett ajánlani önkormányzati ingatlanokat a Büntető-végrehajtás számára. Mi egy négy hektáros ingatlant adtunk, ingyenesen a számukra. A területet átsoroltattuk, a közműveket kiépítettük,

összességében 15 és félmillió forintot fordított arra a város, hogy a projekt rendben legyen, miközben a beadott pályázatunk is nagyon jó szakmai értékelést kapott"

- sorolja Janiczak Dávid, majd hozzáteszi, hogy ez az összeg persze messze eltörpül a Kiskunhalasnak erre a célra adott 500 millióhoz képest (Kiskunhalason felépül a börtön).

"Ez a mi költségvetésünkben kidobott pénz, hiszen nálunk nem épülhet meg a börtön"

- mondja a polgármester. Korábban viszont még úgy tűnt, hogy konszenzus van a helyi politikai erők között, elvégre mindenkinek érdeke, hogy nálunk épüljön fel a börtön - emlékezett vissza Janiczak.

Persze azért volt akadékoskodás, Riz Gábor (a Fidesz helyi országgyűlési képviselője) azt mondta,

"- De minek ide az a börtön,Dávid?
- Például azért, mert 250 munkahelyet ad a városnak" 

- emlékezett vissza a párbeszédre a polgármester.

Fél évvel később jött a hír: a városban felépülhet az intézmény, nyertek a pályázaton.

Ózdon börtön épül, az országosan is kiemelkedő pályázati anyag után

A tervek szerint a következő években Kunmadarason, Ózdon, Kemecsén, Csengerben és Komlón épülhet börtön - közölte az MTI-vel szerdán a Belügyminisztérium, miután lezárult a büntetés-végrehajtás telekpályázata. Kiderült, hogy ugyan 40 település jelentkezett, de csak 5 építhet börtönt.

A többi néma csend

Néha érkeztek arról hírek, hogy sikertelenek voltak a közbeszerzések, de igazából mindenki arra számított, hogy majd valamelyik oligarcha megnyeri a kivitelezésre kiírt pályázatot, odatolják a pénzt, és épülhet a börtön. Nem így lett.

A közbeszerzések működéséről is szemléletes példát hoz fel Janiczak. Az ózdi csatornaberuházásra erdetileg 2 milliárd 380 millió forintot irányoztak elő, a legolcsóbb ajánlatot Mészáros Lőrinc cége tette, 4 milliárd 300 millió forinttal.

A rá következő héten kormánydöntéssel a hiányzó kétmilliárd forintot szépen rá is tették.

"Egy héttel később aláírtuk a szerződést, majd pár nappal később már jöttek is szépen a kétmilliárd forint előlegért, amit kötelező volt odaadni. Úgy, hogy még egy kapavágás sem történt" 

- emlékezik vissza a településvezető.

Hogy a börtön esetében mi lehetett a háttérben, arról maga Janiczak Dávid is csak találgatni tudott. Mint mondja, az a helyzet állt elő, hogy a kormányrendelet ellenére sem építik meg a börtönt, ahelyett, hogy több pénzt biztosítanának rá, inkább kihúznak párat a listáról.

"Ha színtiszta politika lett volna a háttérben, akkor a fideszes településekkel nem szúrtak volna ki"

- vélekedik. Mint ismert, Ózd mellett Kemecse és Kunmadaras is kimaradt a projektből. Előbbinek az a Lipők Sándor a polgármestere, akit még 2015-ben nevezett ki Lázár János miniszteri biztosnak. Feladata a megyei fejlesztési projektek megvalósításának támogatása volt, ezt információink szerint idén május 31-ig látta el. Mint ismert, azóta Lázár János is kikerült a belső körből...

De nem járt jobban a szintén fideszes vezetésű Kunmaradas sem, ott a volt repülőtér egy részét alakították volna át börtönné, de végül ebből sem lesz semmi. 

A Belügyminisztérium elkaszálta: mégsem épül börtön Ózdon

Janiczak Dávid még 2015-ben határozta el, hogy megpályázza a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által kiírt börtönépítési lehetőséget. A tervek szerint a következő években Kunmadarason, Ózdon, Kemecsén, Csengerben és Komlón épülhet börtön - közölte az MTI-vel szerdán a Belügyminisztérium, miután lezárult a büntetés-végrehajtás telekpályázata. Kiderült, hogy ugyan 40 település jelentkezett, de csak 5 építhet börtönt.

Aki a végsőkig kitartott, most az is elmehet

"Hatalmas löketet adott volna a városnak. Gondoljanak bele, a munkahelyek mellett óriási segítséget jelentett volna, hogy több rendőr lett volna a városban, már csak azért is, mert az ő ügyeiket helyben is lehetne tárgyalni, nem kéne Miskolcra vagy még messzebbre szállítani a rabokat. Volt olyan, hogy alig volt rendőr a városban, mert őket kellett szállítani"- sorolja a polgármester. Hozzáteszi:

azzal, hogy nem épül meg a börtön még azokat is elveszítik, akiket itt akartak ezzel tartani, hiszen a felszerelt BV-dolgozókat most Miskolcra, vagy még messzebbre vezénylik át.

Ha az önkormányzatot nem számoljuk, akkor a negyedik legnagyobb foglalkoztató lett volna a börtön - mondta Janiczak.

"Olyan emberek jelentkeztek a toborzásra, akik végsőkig kitartottak.

Gyermekük van, 80-90 ezerért gürcölnek itt, nem akartak elmenni külföldre dolgozni. Jött a börtön, ezzel pedig a lelkesedés. Körülbelül úgy százan fel is szereltek, nekik a fele állományban is maradt. Őket most máshova helyezik el. Azért pályáztunk, hogy a város megtartó ereje növekedjen, erre most még csökken is. Döbbenet az egész."

 - mondja a polgármester. 

"Úgy tűnik, a kormány ezt a régiót egyszerűen leírta."

 - foglalja össze végül a szomorú helyzetet Janiczak.