Egyre több hitelt vesznek fel a magyarok, főleg a fiatalok adósodnak el

Jelentősen nőtt a fiatal hitelfelvevők aránya.

A cég az MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti: ezeknek a hiteleknek az átlagos nagysága 1,32 millió forint volt, 8 százalékkal nagyobb a 2017 első kilenc hónapjában mért 1,22 millió forintos átlagnál.

A vizsgált időszak során tovább csökkentek a személyi hitelek kamatai: az átlagos thm (teljes hiteldíj mutató) a portál összesítésében 13,9 százalék volt 2018 első kilenc hónapjában, szemben a tavalyi 14,8 százalékkal, mindeközben 48-ról 51 hónapra emelkedett az átlagos futamidő. E két tényező hatására a magasabb átlagos hitelösszeg ellenére az átlagos havi törlesztőrészlet 32 500 forintos mértéke szerényen még csökkent is a tavalyi 32 700 forinthoz képest.

Egy év alatt számos paraméterben tapasztaltak változást a hitelek összetételében - mutatott rá Takács Roland, a Netrisk.hu banki és távközlési üzletág igazgatója.

Kiemelte, jelentősen nőtt például a fiatal hitelfelvevők aránya, a tavalyi 5 százalék helyett az idén már 8 százalékuk volt 25 év alatti.