"Az LMP képes a XXI. századi pártokkal együttműködésben egy politikai centrumot létrehozni"

Demeter Márta társelnökként az Alfahírnek adott először interjút.

Bizonyos szempontból érthető, hogy a korosodó fideszes országgyűlési képviselők inkább Demeter Mártát akarják többször is átvilágítani, Orbán Viktort meg egyszer sem.

Jó, hogy van ilyen ironikus olvasata is a dolognak...

Akkor kezdjük október 16-ával, mi történt aznap?

Iratbetekintésen voltam a kecskeméti repülőtéren szeptember közepén, és a megismert adatok alapján indokoltnak láttam bizonyos kérdések felvetését a szakminisztériumoknál. Ebben önmagában semmilyen meglepő vagy szokatlan dolog nincs. Teljesen törvényes volt az iratbetekintés és törvényesek voltak a kérdések is. Őket az zavarta, hogy valaki kérdezni mert. De szerintem a képviselőknek ez nem csak joga, kötelessége is.

Miből gondolta, hogy a Ciprusról hazatérő Orbán Flóra Orbán Viktor lánya?

Teljesen indokolt volt, hogy az iratbetekintés során látottak alapján kérdést tegyek fel. A kérdésre jöhetett volna tárgyszerű válasz, helyette azonban azonnal hisztérikus támadás indult, ami rövid idő alatt elképesztő formákat öltött. A Honvédelmi Minisztérium (HM – a szerk.) és a kormányzati kommunikációs központ már a kérdés beadásának napján a kormánypárti sajtónak az állításuk szerint a honvédség állományába tartozó személyről és családjáról nyilatkozott. 

Teljesen indokolatlanul és kizárólag a HM hozott nyilvánosságra olyan adatokat, amelyek állításuk szerint egy katonai misszióval kapcsolatosak, miközben ezzel mást vádol mind a Fidesz, mind a tárca.

 Vajon ezért felelősségre vonják Benkő Tibort? Az meg a másik, hogy én nem egy kormánypárti sajtóterméket kérdeztem, hanem két felelős minisztériumot.

Szóval, mondhattak volna annyit is, hogy „köszönjük a kérdését, de nem Orbán Viktor lánya ült a gépen”?

Igen, de valamiért nem ezt tették.

Van ötlet, hogy miért?

A kormánypárti nyilatkozatokból azt szűrtem le, az lehet a szándékuk, hogy a képviselők amúgy is szűk ellenőrzési jogosítványainak további szűkítését tervezik.

Nem gondolja úgy, hogy ehhez Demeter Márta akaratlanul is precedenst teremtett?

Sok ügyet lepleztem le, amellyel a kormány az ország biztonságát veszélyezteti. Így azt, hogy a miniszterelnök nincs átvilágítva, Ghaith Pharaonnal való üzleteiket, Zaid Naffa regnálásának súlyos biztonsági problémáit, a taskenti nagykövetség ügyét, Kiss Szilárd ténykedését, és sorolhatnám. Ezzel a biztonsági kockázatok feltárásban biztosan sikerült precedenst teremteni. Éppen ezért úgy vélem, hogy a kormányzati tevékenységére vonatkozó információk megismerésének és a külső ellenőrzésnek a korlátozására vonatkozó elképzelések nem ma születtek meg. Sőt, iratbetekintések megtagadásakor átéltem azt is, milyen az, amikor már azokat a képviselői jogosítványaimnak a gyakorlását is megakadályozzák, amiket jelenleg még a jogszabályok biztosítanak.

Ez egy teljesen világos üzenet minden egyes ellenzéki képviselőnek, ne merjenek semmire rákérdezni, és ne akarják ellenőrizni a kormányzatot. Lehet, hogy most ürügy lettem, de biztosíthatom a kormányzatot, már készülnek az újabb írásbeli kérdéseim.

Orbán Viktor lánya volt a gépen?

A HM nem tárgyszerű választ adott, helyette elképesztő hisztériát generáltak, ezek is indokolják a fenntartásaimat.

Vannak olyan vélemények is, hogy egyszerűen csapdába sétált.

Nem gondolom, hogy ennyire túl kellene dimenzionálni a kormány működését. Érdemi kormányzás gyakorlatilag nincs, viszont a kommunikációs panelek gyártásához nagyon értenek.

Mindenesetre Ön is nemzetbiztonsági kockázat lett a Fidesz szemében.

Csak a kormány visszaélésgyanús ügyeinek eltitkolására vagyok veszélyes. Egyébként pedig nem a kormánypárti képviselők döntik el, hogy ki jelent valójában nemzetbiztonsági kockázatot. Jeleztem a parlamentben is, állok bármilyen eljárás és átvilágítás elé. Az utóbbi öt évben ez lesz a harmadik nemzetbiztonsági átvilágításom.

Feljelentették. Nem fél?

Nem.

Még Kövér Lászlónak is sok volt, hogy a fideszesek gyakorlatilag lehülyézték Önt a parlamentben.

Erre tudatosan nem reagáltam az ülésen sem, és most sem vesztegtném erre az időt. Németh Zsolton viszont meglepődtem. Van olyan külügyi és diplomáciai tapasztalata, amely miatt több megfontoltságot feltételeztem róla. Az a parlamenti felszólalás rendkívül megalázó lehetett számára.

Önt valóban harmadszorra fogják átvilágítani, míg Orbán Viktort az elmúlt 28 évben még egyszer sem sikerült.

Bár a jelenlegi jogszabályok nem teszik kötelezővé az aktuális miniszterelnök nemzetbiztonsági átvilágítását, a lehetőség attól még adott rá. Orbán Viktor is kezdeményezhetné saját magával szemben, de akár Kövér László is megindíthatná a folyamatot. Az LMP egyébként törvényjavaslatot nyújtott be, amely kötelezővé tenné a közméltóságokat betöltő személyek átvilágítását.

Magyarországon egyébként miért nem kell a legfontosabb embert, a legnagyobb titkok tudóját átvilágítani?

A rendszerváltás után egy ideig jellemzően olyan személyek kerültek minősített információk megismerésével járó vezető pozícióba, akik korábbi beosztásukból kifolyólag valamikor már átestek nemzetbiztonsági átvilágításon. Így nem merült fel problémaként az, hogy fontos tisztségek betöltői ne lettek volna már előzetesen ellenőrizve.

Mára megváltozott a politikai gyakorlat, éppen ezért valós igény a társadalom részéről, hogy csak az legyen miniszterelnök, aki nemzetbiztonsági szempontból nem jelent kockázatot, és akit nem tud zsarolni egyetlen külföldi politikai vagy gazdasági szereplő, ellenérdekelt titkosszolgálat sem.

Térjünk át az LMP-re. Hogyan fogadták az Ön miatt keletkezett újabb támadási felületet?

Abszolút támogat az LMP közössége. Mindenki számára világos, ez egy politikai leszámolási kísérlet, hisz az LMP a NER legkeményebb ellenzéke. A Fidesz az ilyen támadásokkal leplezi le rendszere törékenységét, mely kártyavárként fog összeomlani. Az LMP-ben mindannyian azért dolgozunk, hogy stabil alapokkal álljunk készen a kormányzati szerepre. Erőt kell képezzünk.

És egyenes út vezet az MSZP-ből az LMP társelnöki pozíciójáig?

Az MSZP-ből való távozásom ismert. Függetlenként is igyekeztem intenzíven dolgozni, ügyeket feltárni, és viszonylag gyorsan közel is kerültünk egymáshoz emberi és szakmai alapon is az LMP frakcióval.

De nem társelnöki ambícióval csatlakoztam az LMP-hez, ezt szeretném leszögezni.

Kiválóan dolgoztunk az LMP korábbi társelnökeivel, ezért ez fel sem merült bennem. Megtisztelő számomra, hogy az a közösség, melyben megtaláltam politikai otthonom, társelnökévé választott. 

Mennyit változott az LMP az érkezése óta?

Alapértékeit, habitusát tekintve semmilyen változás nem történt. Ugyanaz a rendszerkritikus és kapitalizmuskritikus párt. Én is olvasok olyan elemzéseket, melyek kívülről próbálják „megszakérteni”, mintha egyik vagy másik irányba tolódna az LMP, de szó sincs erről. Továbbra is egy a korábbi időszakok hibás döntéseit meghaladását alapvető célul tűző rendszerkritikus ökopolitikai pártról beszélünk.

Hogy-hogy nem változott semmi?! Elment Szél Bernadett, Hadházy Ákos, Sallai Róbert Benedek, és egészen más karakterű emberek érkeztek helyettük a frakcióba.

Nagyon sajnálom Szél Bernadett távozását, tisztelem a munkáját, kiválóan tudtunk együtt dolgozni. De az is egészen biztos, hogy nem egy, kettő, vagy három ember alakítja egy-egy párt politikáját, hanem egy teljes politikai közösség. És itt akkor hangsúlyoznám azt is, én megválasztott társelnökként egy dinamikusan működő társelnök és elnökség munkájába csatlakoztam, és teljesen egyetértek azzal a politikával, amit ők képviselnek.

Hadházy Ákossal milyen lesz kapcsolat?

Mint eddig. Nagyon sok korrupciós ügyet feltárt Ákos, ezt a munkát szerintem mindenki elismeri.

Társelnökként mekkora hatása lesz a frakció munkájára?

Elsősorban nem a társelnöki pozícióm befolyásolja az ottani munkát. Frakcióvezető-helyettesként Keresztes Lóránttal és a frakció többi vezetőjével vállt vállnak vetve dolgozunk együtt. Egy kiváló frakcióról beszélünk, eredményeket sikerült elérni többek közt az otthonápolók ügyében, a téli rezsicsökkentésben, és úgy néz ki, hogy a Honvédelmi bizottság elfogadta az LMP javaslatát, így pénzben is ki lehet majd fizetni a rendvédelemben és honvédelemben dolgozók túlóráját.

Keresztes László Lórántnak nem nagyon volt eddig olyan parlamenti felszólalása, amelyben legalább egy félmondat erejéig ne rúgott volna bele a magukat baloldalinak mondó pártokba. Lesz szembenézés a XX. század pártjaival?

A teljes NER-rel szemben mutatunk fel alternatívát, és igen, ennek a része az is, hogy az elmúlt 28 évet meg kell haladni. Az pedig természetes, hogy le kell számolni a régi kartellpárti szemlélettel, amely kizárólag csak az üzletről vagy pozícióharcokról szólt. A társadalom világosan kijelölte az irányt áprilisban. A XXI. századi pártok, azaz az LMP, a Jobbik és a Momentum 400 ezerrel több, míg az MSZP és a DK 350 ezerrel kevesebb szavazatot kapott, mint korábban.

Ha már szóba került az MSZP és a DK, az ATV még mindig azzal a Szél Bernadettnek intézett "riposzttal" reklámozza az Egyenes beszéd című műsorát, amelyben megkérdőjelezik az LMP működőképességét. Véletlen lenne?

Lejárató hadjárat folyik az LMP, és a Jobbik ellen is, ütéseket kapunk jobbról és balról is. Ezek a támadások nem véletlenek. Ugyanis ezekben a pártokban van csak meg az a potenciál, hogy egy érdemi alternatívát felmutassanak a NER-rel szemben. Úgy látom, az LMP képes a XXI. századi pártokkal együttműködésben egy politikai centrumot létrehozni. És ez sokaknak nem tetszik.

Nemcsak a kormány részéről és a magukat baloldalinak nevező szereplőktől érkeznek támadások, hanem olyan véleményvezér szereplőktől is, akik azt szokták meg az elmúlt 28 évben, hogy a háttérből politikusokat mozgatnak, és szerepük van bizonyos döntések meghozatalában.

 A támadásoknak az is oka, hogy ezeknek „véleményformálóknak” sem az LMP, sem pedig a Jobbik politikájára nincsen ráhatásuk, nagyon helyesen.

Kitörési pont lehet Puzsér Róbert főpolgármesteri jelöltsége. Beáll az LMP a publicista mögé?

Szeretem az írásait, és nem tartom a támogatását elvetendő gondolatnak. Az LMP számára a programja megvalósítása az elsődleges, amibe illeszkedhet Puzsér Róbert Sétáló Budapest programpontja. Ugyanakkor a konkrét döntést a jelölt személyéről a budapesti kongresszus fogja meghozni.

Másképp fogalmazva, az LMP női társelnöke mit javasolna az LMP közösségének, támogassák Puzsért?

A belső közvéleménynek elmondom majd a véleményem, de a Kongresszus döntését nem akarom megelőlegezni.

Ön szerint indít jelöltet a baloldal Puzsérral szemben?

Az ő felelősségük, hogy kit indítanak.

Előválasztásról már lehet hallani.

Szerintem ez megvalósíthatatlan, a nemzetközi gyakorlatban az előválasztás pártokon belül szokott működni, nem pedig pártok között. Másrészt, az az érzésem, hogy aki előválasztást emleget, az csak a felelősséget akarja magáról lerázni, ha nem olyan sikeres a jelölt, az emberekre lehessen mutogatni és ne kelljen a politikai szereplőknek a felelősséget vállalni. Ez a megközelítés számunkra nem elfogadható.

Akárhogy is, kevesebb mint egy év maradt az önkormányzati választásokig.

Ha a hátralévő időt jól használjuk ki, akkor ez pontosan elegendő arra, hogy felkészüljünk az EP- és az önkormányzati választásokra is.

Az LMP-nél valóban hangsúlyos téma lesz az EP-választáson a bevándorlás kérdése?

Igen, a migrációnak meghatározó témának kell lennie.

Függetlenül a Fidesz kommunikációjától, a probléma valós. Fel kell lépni az illegális migrációval szemben, illetve a migrációs helyzetet hosszú távon kell kezelni.

Mi ezekre konkrét javaslatokat vittünk a parlament elé, amiket a fideszesek leszavaztak. Pedig azontúl, hogy építettek egy kerítést, nem sok mindent tettek, ennél jóval több dologra lenne szükség, ez ennél komplexebb probléma. Ki kell építeni például egy balkáni jelzőrendszert, és minél hamarabb el kell fogadni az EU új költségvetését, amely lényegesebb több forrást biztosítana hazánknak a határvédelemre. Kulcskérdés a migráció valós kiváltó okainak feltárása is. Másrészt, ez egy olyan kérdés, amiben egy ökopolitikai párt meg tudja mutatni, hogy a következő évtizedekre érdemi és fenntartható megoldásokra van szükség. De más fontos témák is előkerülnek majd, hiszen a biztonsági kihívások mellett a gazdasági kihívások is egyre nagyobbak, a kivándorlás következtében pedig nemcsak családok szakadtak szét, de komoly gazdasági hatása is van a kialakult munkaerőhiánynak.

Kiket küldene az LMP az Európai Parlamentbe?

Az EP-lista állítás a Kongresszus hatásköre, valószínűleg a jövőév elején fog ez megtörténni. Elmondtuk, hogy új Európai Parlamentre és új képviselőkre van szükség, akik a magyar emberek érdekét markánsan képviselik az EU-ban.

Jut eszembe, Meszerics Tamás is kilépett.

Meszerics Tamás döntése meglepett, hiszen nem nagyon jelzett semmilyen problémát a párt felé, a Kongresszuson sem szólalt fel. Természetesen sajnálom, hogy így történt, de ez a helyzet, tudomásul vesszük. 

Tény, hogy migráció kérdésében jelentős nézetkülönbségek vannak közöttünk.

Ha már Meszerics, Volner János szerint az Ön volt párttársa is bizonyíték arra, hogy a Jobbik összeállt a vállaltan balliberális LMP-vel...

Az LMP nem balliberális párt.

Akkor nem igazak a vádjai?

Nézze, a Jobbik belső ügyeit nem ismerem, mint ahogy Volner János hirtelen nyilatkozati indíttatását sem. Kívülről a Jobbikban átalakulást, egy megtisztulási folyamatot látok, amely a néppártosodással kezdődött és most teljesedik ki. Az is látszik, a XXI. századi pártok együttműködése perspektíva Magyarország számára.

És ennek van már forgatókönyve?

Helyben, a helyi problémák megoldására erre biztosan szükség lesz. De ez nem jelent országos együttműködést, nem jelenti a pártok összeolvadását, vagy bármilyen ideológia különbségek eltűnését.

Az LMP-n belül milyen a Jobbik megítélése?

A magyar politika együttműködés címén eddig csak látványos sajtótájékoztatókat, politikai posztokon alkudozó politikusokat és egyéb bulvárelemeket tudott a választóknak felmutatni. Ezzel alapjaiban kell szakítani. Az együttműködésnek az emberek érdekében történő konkrét, közös cselekvésről kell szólnia, és nem nagy politikai nyilatkozatokról.

Az LMP és a Jobbik elsősorban helyi és konkrét ügyekben kifejtett eddigi együttműködésének eredményei felmutathatóak mind a kilakoltatások megakadályozásában, mind például a letelepedési kötvények további forgalmazásának megakadályozásában. Helyi és országos politikusaink is sokszor cselekedtek közösen, nincsenek akadályok ebben, az emberek eddig is csak nyertek ezzel.

Egymás mellett lesznek a pártlogók?

Hogy jogilag milyen formában valósulhatnak meg bizonyos együttműködések a helyiek érdekében, arról természetesen az LMP esetében a Kongresszus fog határozatot hozni. Ugyanakkor nem biztos, hogy az az emberek igénye, hogy valamelyik párt képviselője legyen a polgármesterjelölt. Egyszerűen arra van szükségük, hogy olyan emberek képviseljék őket, akik hitelesek, tisztességesek, vagy korábban sokat tettek a közösségért és a jövőben is tenni akarnak értük.

Futballnyelven szólva, az LMP aktuális társelnöke alatt mindig inog a pad.

Nem igaz, LMP-társelnökként itt ülök most is egy nagyon stabil padon... De nem szeretném elviccelni. A párton belül voltak problémák, amik megjelentek a nyilvánosság előtt, de ezek köré indokolatlanul nagy lufit fújtak bizonyos politikai és médiaszereplők. Nyilvánvaló, vannak tennivalóink, de ez a párt belső ügye, a közösségünk stabil.

És Ön mikor érzi majd úgy, hogy ideje felállni?

Az elsődleges célom megteremteni egy kiszámítható, nyugodt környezetet, ami lehetőséget biztosít a következő két választásra történő hatékony felkészülésre, és természetesen a lehető legjobb eredményt akarjuk ezeken elérni, hiszen ez feltétele a NER leváltására 2022-ben.

Ezek szerint egy rossz eredmény után már májusban vége lehet a társelnökségének?

Azon dolgozunk, hogy a legjobb eredményt érjük el a májusi választáson. Engem is határozott időre választottak meg, de hangsúlyozom, csak jövő ősszel lesz tisztújítás az LMP-ben.

(A képeket Béli Balázs készítette)