Csetnik harci jelszóval ünneplik Szabadkán a Délvidék elszakítását

Szeretettel a Balkánról. 

A városházán tartott rendezvénynek a "Szerbia örök, míg gyermekei hűek hozzá" címet adták - írja a Délhír helyi portál. A szép, költői gondolat azonban nem a települést vezető haladó-VMSZ-es koalíció fejéből pattant ki. Ez ugyanis

a Vojiszlav Šešelj nevével fémjelzett szélsőséges, magyargyűlölő Szerb Radikális Párt hivatalos szlogenje.

A Szerbiát kormányző Haladó Párt a csetnik vajda szervezetéből vált ki 2008-ban. 

Közben zajlik a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) választása is. A megnyirbált jogkörű testület 35 helyééért a Magyar Összefogás, illetve a Magyar Mozgalom - Zsoldos Ferenc nevű lista verseng. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége ugyanakkor távolmaradásra szólított fel. A párt nemzeti tanácsi képviselője, Tari István nem indul újra, mert nem akarja nevét adni 

"a délvidéki magyarságot porig alázó politikai üzleteléshez, a világot balkáni garázdasággal megtévesztő kirakathoz, mely a magyarországi támogatások pártpolitikai célokra való felhasználását leplezve, az önmagát magyarnak mondó, ám a magyarságot lelkében megnyomorító, legnagyobb vegyes párt kirakata, egyszerűbben mondva: pénzmosodája."

A kritika címzettje az MNT-ben nagy többséggel bíró Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), amely az egész délvidéki magyar politikai és gazdasági életet is dominálja. Az MTI sajtóhírekre hivatkozva azt írja, a részvétel alacsonyabb is lesz, mint négy évvel ezelőtt. 2014-ben a szavazásra jogosultak mintegy 40%-a járult az urnákhoz, most 30-33%-ra számítanak. 

A voksolási kedvet aligha erősíti, hogy a legerősebb helyi magyar párt által részben vezetett Szabadkán a városházán éppen a választások napján hangzik fel a csetnik harci jelszó.