Gyanús ígéret - A tálibok azt állítják, hogy nem akarnak ellenségeket szerezni maguknak

Gyanús ígéret - A tálibok azt állítják, hogy nem akarnak ellenségeket szerezni maguknak

A tálibok békés kapcsolatok fenntartására törekszenek más országokkal, tiszteletben tartják a nők jogait az iszlám törvények keretében - mondta kedden a radikális iszlamista szervezet szóvivője a tálibok - afganisztáni hatalomátvételük utáni első - sajtótájékoztatóján a fővárosban, Kabulban.

"Nem akarunk sem belső, sem külső ellenségeket"

- közölte Zabihullah Mudzsáhid tálib szóvivő.

Mudzsáhid kijelentette továbbá, hogy a nőknek lehetőségük lesz dolgozni és tanulni, és "nagyon aktívan vehetnek részt a társadalomban, de csakis az iszlám törvények keretein belül". Hozzátette: a nők dolgozhatnak egyebek mellett az egészségügy, az oktatás területén.

A szóvivő szerint a tálibok nem akarnak megtorlást alkalmazni korábbi katonákkal és a korábbi, nyugati támogatású kormány tagjaival szemben. Hangsúlyozta, hogy amnesztiát biztosítanak az afgán kormányerők tagjainak, valamint a nemzetközi erőkkel együttműködő vállalkozóknak és tolmácsoknak.

"Senki sem fogja bántani őket, senki sem fog kopogtatni az ajtajukon"

- mondta.

Wagner Péter: „Az afgán menekültek csak nagyon kis százaléka akar Európába menni"

Az Egyesült Államok is belebukott az Afganisztáni megszállásba. Az amerikai katonák szinte a legnagyobb csendben vonultak ki a 20 évig megszállt Közép-Ázsiai országból, hogy aztán a tálibok két nap alatt, gyakorlatilag egy puskalövés nélkül vegyék át újra a hatalmat.

A szóvivő azt ígérte, hogy a kormányban minden fél képviseltetheti magát. Mudzsáhid közlése szerint a magántulajdonban lévő médiumok továbbra is szabadon és függetlenül működhetnek Afganisztánban, mindazonáltal - miként hangsúlyozta - az újságírók munkájuk során nem sérthetik meg a nemzeti vagy iszlám értékeket.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A tálib szóvivő egyúttal megismételte a mozgalomnak azt az ígéretét, amely szerint a külföldi nagykövetségek biztonságban lesznek, és senkinek sem esik bántódása Afganisztánban.

Mudzsáhid az elmúlt napokban Kabulban kialakult káoszért az előző kormány alkalmatlanságát tette felelőssé.

A tálibok májusban átfogó offenzívát indítottak az afgán kormányerők ellen, kihasználva, hogy az Egyesült Államok vezette nemzetközi haderő megkezdte a kivonulást az országból. A radikális iszlamisták vasárnap bevették a fővárost, Kabult is. Nem sokkal ez előtt Asraf Gáni afgán elnök külföldre menekült, a kormány pedig összeomlott.