Elkezdődött az adventi várakozás időszaka

A katolikus egyház hazai és világszintű vezetése is iránymutatást adott híveinek.

MKPK: szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe szeretnénk tenni

Advent első vasárnapja van, ma kezdődik a karácsonyra történő lelki felkészülés négy vasárnapon át tartó időszaka. A keresztények böjttel, bűnbánattal és jócselekedetekkel is készülnek Jézus születésének ünnepére - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) állami hírügynökséghez hez eljuttatott közleményében.

Azt írták: a keresztény – és minden emberi – közösség tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Az ókorban az uralkodó érkezését már hetekkel az esemény előtt hírmondó adta tudtul, hogy a helyiek rendbe tehessék az utakat, a házakat.

Advent idején, a „királyok királyának érkezésére” készülve „nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe szeretnénk tenni”.

Kitértek arra: az adventi koszorú négy gyertyája az adventi időszak négy vasárnapjára utal, a három lila gyertya jelzi, hogy „bűnbánati időszakban vagyunk”, az egy rózsaszín pedig azt, hogy „van okunk az örvendezésre is, mert az Úr közel van hozzánk”.

A legjellegzetesebb adventi liturgia a hajnali mise, a rorate, amely nevét a latin miseének kezdő soráról (Rorate coeli de super et nubes pluant iustum!) kapta.

Mivel bűnbánati időszakról van szó, a templomi oltárokat advent idején nem díszítik virággal, a miséző pap pedig lila színű miseruhát ölt.

Ez az időszak a keresztény ember számára nem az év végi rohanásról szól, és nem is csak azt jelenti, hogy ilyenkor „többet vagyunk együtt barátainkkal, szeretteinkkel”. Adventben „Isten által megalkotott önmagunk leszünk. Elcsendesülünk, magunkba fordulunk, ami nem is annyira egyszerű ezekben a fogyasztásvezérelt, felfokozott tempójú napokban” - fogalmaztak.

Hozzátették: adventben nap mint nap fel kell tenni a kérdést, kinek az eljövetelére várunk. Egyáltalán törődünk-e még azzal, hogy valaki „meg akarja újítani életünket, istenkapcsolatunkat? Él-e bennünk ugyanaz a messiásvárás, mint az ószövetségi választott nép lelkében, él-e bennünk ugyanaz a Jézusra várás, mint ókori elődeink ajkán, akik teljes reménységgel és bizonyossággal imádkozták nap mint nap: Jöjj el Uram!”

Erdő Péter: A szeretet otthoni környezetben sem pótolható karácsonyi ajándékokkal

Advent idején nem passzív várakozásra van szükség, hanem cselekvő ünnepi készülődésre, ami a szeretet tetteiben nyilvánulhat meg – ezt már Erdő Péter bíboros mondta a köztévé vasárnap esti műsorában.

Hangsúlyozta, hogy a szeretetet nem anyagi javakkal kell kifejezni, hanem az egyedül élők, a betegek, vagy akár a bajba jutott közel-keleti keresztények támogatásával. Természetesnek nevezte, hogy a térben és időben élő ember érzelmei az ünnepek köré sűrűsödnek, de hozzátette, hogy a segítségnek az év minden napján el kell jutnia a rászorulókhoz.

A szeretet – mint fogalmazott – otthoni környezetben sem pótolható karácsonyi ajándékokkal, ezért azt javasolta, hogy a családok a fák alá betlehemet is állítsanak, advent idején pedig együtt készüljenek az ünnepre.

Erdő Péter hangsúlyozta, hogy a keresztények számára a karácsonyt megelőző várakozás egyúttal készülés arra a pillanatra is, amikor Jézussal találkozik az emberiség történelmének legvégén.

Ferenc pápa a háború sújtotta Szíriában szenvedő emberekért imádkozott

A nyolc éve háborútól szenvedő Szíriáért emelte fel szavát Ferenc pápa a római Szent Péter téren Advent első vasárnapján mondott beszédében. A magyar állami hírügynökség tudósítása szerint Ferenc pápa kijelentette: az adventi időszak mindenekelőtt reményt kíván adni az embereknek.

Az egyházfő a „szeretett” Szíriában nyolc éve háborúban élő gyermekekre emlékeztetett. „Imádkozzunk, és segítsük a keresztényeket, hogy Szíriában és a Közel-Keleten maradjanak az irgalmasság, megbocsátás és megbékélés tanúiként” – jelentette ki Ferenc pápa. Hozzátette, hogy csatlakozik a Szenvedő Egyház (Acs) nevű katolikus szervezet vasárnapi kezdeményezéséhez, és a Vatikánban is gyertyafényt gyújtanak a Szíriában és a világ más részein háborútól szenvedőkért. A pápa Isten bocsánatát kérte azokra, akik háborúznak, és pusztító fegyvereket gyártanak.

Advent első vasárnapján Ferenc pápa arról beszélt, hogy a következő időszak nem csak az ünnep előtti várakozásé.

A karácsonyt megelőző hetek arra szolgálnak, hogy felébredjünk mindennapi egocentrikus, beletörődő és megszokásokkal teli életritmusunkból. Nyissuk meg elménket és szívünket az emberek felé, az éhezéstől, igazságtalanságtól, háborútól szenvedő népek, a szegények, a gyengék, a magukra hagyott emberek előtt - mondta a pápa.

A római Szent Péter téren már áll az északkelet-olaszországi Friuli-Venezia Giulia tartományból érkezett 25 méteres fenyőfa, amelyen december 7-én gyújtják meg a fényeket. Készül a jesolói homokból tervezett betlehem is, amely december 24-től lesz látható.