Jobbik: Aggályos a Fertő tavi beruházás egy természetvédelmi területen

A párt képviselője az érintettekkel konzultált.

Vitorláshajó-tulajdonosok, csónaktulajdonosok, horgászok, büfétulajdonosok, vendéglátósok, felépítmény-tulajdonosok, személyszállítással foglalkozó hajózási cégek képviselői is jelen voltak azon a lakossági fórumon, melyet Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője és soproni alapszervezetének elnöke rendezett. Az érintettek jelezték, a tervek ismertetése után felmerült kérdéseikre semmiféle válasz nem érkezett az állami szervektől.

Mint arról beszámoltunk, állami beruházásként egy 30 milliárd forint értékű fejlesztést terveznek az osztrák–magyar határon elterülő tó partjára, melyben egy óriásszálloda terve is szerepel.

Gigaberuházás szállóval a Fertő tónál

Állami beruházás lesz a szálloda a Fertő tó partján - írja a Kisalföld. A vendégfogadó egység a legnagyobb 30 milliárdra tervezett fejlesztés keretein belül, ezen felül kempingeket, új vitorláskikötőt, sportpályákat, éttermeket, fogadókat, utakat, parkolókat, egy nagy látogatóközpontot is meg kívánnak valósítani 2021-ig. Ennek révén a tó egész évben turisztikai célpont lehet.

Brenner Koloman lapunkkal közölte: az egyik jachtklub elnöke felvetette, hogy mik azok a problémák, amelyekre a látványtervek megismerése után sem kaptak választ, nem kínáltak alternatívát. Szóba került a vízutánpótlás problémája is, ami a hajózás szempontjából egyáltalán nem elhanyagolható, illetve az is, hogy a Fertő tavon nem lehet annyi hajóval megjelenni, mint ami a tervezett nagyságrendben látható.

A személyszállítással foglalkozó hajóscégek képviselői azt sérelmezték, hogy az illetések felé többször benyújtott írásos megkeresésükre soha nem kaptak egyetlen sor választ sem. Viszont azóta is kapják a megrendeléseket, iskoláktól, különböző hajózni szándékozó kiránduló csoportoktól, melyekre visszaigazolást nem tudnak küldeni nekik, mert még az sem biztos, hogy a kifuthatnak-e a hajóik a jövőben. Ezzel kapcsolatban a jobbikos képviselő egy felhábortó esetet is ismertetett: amikor a vállalkozók személyesen próbáltak az ügyben tájékozódni, kitessékelték őket arról a rendezvényről is, ahol éppen a projekt bemutatását ismertették.

A büfések és vendéglátósok arra panaszkodtak, hogy a tó partján 6 és 8 között van azoknak a vendéglátóegységeknek a száma, ahol egységenként 6-10 főt foglalkoztatnak. A munkaadók és foglalkoztatottak családjaival együtt több száz ember megélhetése kerül veszélybe.

A beruházó, ez esetben az állam, miért közömbös az elvesztett munkahelyekkel szemben?

– tette fel a kérdést Brenner.

A csónaktulajdonosok és a horgászok kérdései, hogy kapnak-e majd kikötőhelyeket kedvezményesen a jövőben, hiszen generációk óta birtokolták azokat, ugyancsak megválaszolatlanul maradtak. Mint az ellenzéki honatya ismertette, az érintettek egy nappal korábban részt vettek Kárpáti Béla KDNP-s politikus vezényletével megtartott tájékoztatón, ahol fekete ruhás biztonsági őrök fogadták őket.

Kitől is félnek a fideszes elvtársak?

– vetette fel a jobbik nyugat-magyarországi politikusa.

Mind a fórum résztvevői, mind Brenner szerint aggályos, hogy az állam egy ekkora méretű beruházást kíván megvalósítani egy természetvédelmi terület közepén, és nincsenek meggyőződve róla, hogy hogy a tervezők munkájuk során kellő figyelmet fordítottak tó ökológiájának megvédésére. Továbbá minden érintett vállalkozó egybehangzóan és változatlanul azt állította, hogy semmilyen érdemi tájékoztatás nem kapott a Fertő tavi projekttel kapcsolatban,

csupán annyit, hogy mikor szedhetik a sátorfájukat.

Brenner viszont meg kívánja akadályozni, hogy a Fertő tó térségében indított beruházások esetében úgy járjanak, mint a Balatonnal. Mint ismert, a felcsúti milliárdos oligarcha-gázszerelő, Mészáros Lőrinc szépen fokozatosan megszerezte a Magyar Tenger körüli fontosabb ingatlanokat.

Ezért fontos, hogy minden fórumon fogjon össze mindenki, jómagam pedig az országgyűlésben is képviselem: nem hagyjuk azt, hogy elvegyék tőlünk a Fertő tavat

– ígérte meg Brenner Koloman, a Jobbik képviselője.