Rabszolgatörvény: Kinek az érdeke?

A válasz roppant egyszerű, mégsem akar rá válaszolni a kormány.

A jobbikos képviselő szerint nem véletlen, hogy éppen most jutott eszébe a kormánynak a túlórakeret drasztikus növelése.

"Miért most jutott eszébe a kormánynak az, hogy hat év után módosítsák ezt a törvényt? Mi lehet az aktualitás, hogy ilyen durván és keményen belecsapjanak a munkavállalók életébe?"

- mondta az Országgyűlés plenáris ülésén, napirend előtti felszólalásában Varga-Damm Andrea.

Szerinte Szijjártó Péter külgazdasági miniszter megadta erre a választ, amikor Kecskeméten üdvözölte a Mercedes új, 185 milliárd forintos gyárát.

Varga-Damm Andrea szerint emellett sokatmondó az is, hogy a BMW nem a német határhoz közeli Sopronban, hanem az Ukrajnához közelebbi Debrecenben építi fel a gyárát. Mint mondta: a jelenleg hazánkban dolgozó mintegy 20 ezer ukrán munkavállaló csak a főpróba volt.

Szerinte beszédes az is, hogy miközben a BMW mélyen hallgat, Debrecen egy 44 milliárd forintos hitelfelvételre készül, méghozzá azért, hogy megvásárolhasson egy olyan területet, amit majd átad a német gyárnak. 

A jobbikos politikus szerint ezért újra feltette a kérdést: 

Kinek az érdekét szolgálja a Munka Törvénykönyvének módosítása?

A kormány nevében Bodó Sándor államtitkár válaszolt, aki szerint Varga-Damm Andrea olyan tendenciákat vázolt fel a magyar munkaerőpiacról, melyek köszönőviszonyban sincsenek a magyar valósággal. Mint mondta: ma 4,5 millió ember dolgozik, miközben a munkanélküliségi ráta 3,7 százalék. 

Az államtitkár szerint ráadásul Kelet-Magyarország ellen beszél a jobbikos képviselő. A munkaerőtörvény módosítása kapcsán pedig a kormánynak nem célja a munkavállalói jogok csorbítása, sőt, ez a dolgozók érdekét szolgálja valójában.