Megkezdődött a Hasogdzsi-gyilkossággal vádoltak pere Szaúd-Arábiában

A 11 gyanúsított közül legkevesebb öttel szemben halálbüntetést fognak kérni.

Az SPA szaúdi hírügynökség kevés részletről számolt be az első meghallgatási nappal összefüggésben, illetve a vádlottakat sem nevezte meg.

A szaúdi ügyészség ugyanakkor közölte: az eljárás alá vont személyek védőik jelenlétében vettek részt a tárgyaláson. A vádhatóság hozzátette: Rijád jogsegélykérelemmel fordult Ankarához, hogy ossza meg a gyilkossági ügyben gyűjtött, rendelkezésére álló bizonyítékokat.

"Eddig semmilyen választ sem kaptunk, az ügyész hivatala továbbra is vár a visszajelzésre" - áll a szaúdi vádhatóság közleményében.

Török tisztségviselők ezzel szemben korábban azt mondták, hogy megosztották a Hasogdzsi-ügyben gyűjtött bizonyítékokat Szaúd-Arábiával és más államokkal is.

A gyilkosság miatt, amelynek hátterében a szaúdi trónörököst sejtik, több ország szankciókat hozott Rijád ellen.