Vasúti szakszervezet: ne telepedjenek rá a pártok a "feszült helyzetre!"

Végre Gaskó István is megszólalt.

"A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szövetség taggyűlése elfogadhatatlannak tartja, hogy a módosított törvény olyan lehetőséget ad a munkáltatók kezébe, amely alapján jelentősen megnövelhetik a túlórák számát, és a túlórák elszámolását is három éves munkaidőkeretben valósíthatják meg. A szakszervezet szerint a módosítás megnöveli a munkavállalók kiszolgáltatottságát, csökkenti a családjukra és a pihenésükre fordítható szabadidejüket" - olvasható a Gaskó István vezette szakszervezet csütörtöki közleményében. 

Emellett elítélte a törvény meghozatalának módját is. Mint írják, azt "egy önálló képviselői indítvány benyújtása alapján hozta meg a Parlament, és nem az érdekegyeztetés (VKF) fórumainak bevonásával, így a szociális partnerek ennek keretében nem tárgyalhatták meg a módosításra vonatkozó javaslatokat a törvény Parlamentbe történő beterjesztése előtt".

Szerencsére azonban a szakszervezetnek volt ideje foglalkoznia a lényeges kérdésekkel is, így azzal, hogy az ellenzéki pártok közösen álltak ki a rabszolgatörvény ellen. Mint írják:

"A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szövetség tiltakozik az ellen, hogy az Mt. módosítás kapcsán kialakult munkavállalói elégedetlenséget kihasználva, egyes politikai pártok önös érdekeik és céljaik elérésére használják fel a munkavállalók jogos felháborodását és rátelepednek erre a feszült helyzetre".

Gaskó Istán közleményében még fel is szólította az érintett politikai pártokat, hogy "tartsák távol magukat a törvénymódosítás kapcsán kialakult konfliktushelyzettel kapcsolatos szakszervezeti rendezvényektől".