Elfogadhatatlanul kevés a minimálbér-emelés a Volán-dolgozók szakszervezete szerint

Nem értik, miért hódolt be a Liga és a Munkástanácsok.

A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) után a volánosok is leszögezték:

hiába írta alá a napokban két konföderáció a nyolc százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelést tartalmazó ajánlatot, az ágazatban nem tartják azt irányadónak, kétszámjegyű emelést követelnek.

Vagyis, a Volán-dolgozókat képviselő Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) változatlanul fenntartja a munkáltatói szövetséghez korábban eljuttatott, több szakszervezettel közösen megfogalmazott bérfejlesztési igényét - áll a KKSZ közleményében.

Baranyai Zoltán szakszervezeti elnök úgy véli: amennyiben nem lesz megfelelő mértékű béremelés, további elvándorlásra kell számítani, ami még a tavalyinál is kritikusabb helyzetet teremthet az egyébként is létszámhiánnyal küzdő ágazatban.

"Már 2018-ban is komoly hiány volt a munkaerőpiacon autószerelőből, autóvillamosság szerelőből és autóbuszvezetőből, s a régieket is csak nehezen vagy egyáltalán nem lehetett megtartani a szakmában, a tapasztalt kollégák tömegével hagyják el a közlekedési cégeket, mert másutt jobban megfizetik őket"

- hívja föl a figyelmet a szakszervezet.

A KKSZ szerint a Volán-társaságoknál beláthatatlan következményekkel járhat az, ha kétszámjegyűnél alacsonyabb béremelés lesz. Sajnálatos, hogy a megállapodást aláíró konföderációk a nyolc százalék elfogadásával az ágazati tagszervezeteik pozícióját jelentősen gyengítették a helyi bértárgyalásokon.

A szakszervezet bízik benne, hogy a tulajdonos és a döntéshozók reálisan látják a szakmában meglévő foglakoztatási nehézségeket, s a munkavállalókat negatívan érintő új cafetériaszabályokat is figyelembe véve sikerül elfogadható megállapodást kötni.

Életveszélyes a legújabb fideszes ötlet - nagyon kiakadtak a buszosok a túlóraterv miatt

A közlekedésben dolgozókat is hátrányosan érintené a beterjesztett módosítás, amennyiben a parlament elfogadja azt - közölte a Közúti Közlekedési Szakszervezet annak kapcsán, a fideszes Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos által benyújtott törvénymódosítás a mostani 300-ról 400 órára növelné a cégek éves túlórakeretét (ahol nincs kollektív szerződés, ott 250-ről szintén 400-ra) és a jelenlegi maximum egy évről három évre terjesztenék ki a munkaidőkeretet.