Halálos fenyegetést kapott a Nemzetbiztonsági Bizottság jobbikos elnöke

Postai levélben jöttek a „kedves” szavak.

Halálos fenyegetést kapott a tegnapi napon Mirkóczki Ádám, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke és családja. A Jobbik képviselője a szükséges lépéseket megtette az ügy felderítése érdekében – áll a párt által kiadott közleményben. Mirkóczki érkelődésükre közölte, a küldemény postai levélként érkezett a Jobbik Villányi úti irodájába, a levelet egy fővárosi postán adták fel. Tartalmáról a háromgyermekes édesapa csak annyit mondott, nemcsak őt, hanem családját is – idézzük – „megsemmisítéssel” fenyegették.

Mivel Mirkóczki az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke is, így ilyen esetben az Alkotmányvédelmi Hivatalnak van feladata eljárni.

A Jobbik a közleményben hozzáteszi: sajnálatos, hogy a Fidesz–KDNP százmilliárdos hazug gyűlöletkampánya ide vezetett.