Könnygázzal oszlatta a rendőrség Párizsban a sárgamellényesek tüntetését

November óta az utcán.

Az AFP francia hírügynökség helyszíni tudósítója szerint az összecsapások a rendvédelmi szervekkel a polgármesteri hivatal közelében azután alakultak ki, hogy a kezdetben békésen vonuló aktivisták soraiból kövekkel és palackokkal dobálták meg a rendvédelmi szervek tagjait. A rendőrség könnygázzal válaszolt, később a készültségi rendőrségtől is erősítést kapott.

Az MTI azt írja, hogy a korábbi megmozdulásokhoz képest jóval kevesebben tüntettek a francia nagyvárosokban. Párizsban a BFMTV televíziós csatorna beszámolója szerint hozzávetőleg 3500 sárgamellényes vonult az utcákra.

Néhányan a francia himnuszt, a La Marseillaise-t énekelték, mások azt skandálták, hogy "Macron, mondjál le!", vagy "Töröljék el az elit kiváltságait!".

"Torkig vagyunk azzal, hogy mindig mi álljuk a számlát, elegünk van ebből a rabszolgaságból, meg kellene tudni élnünk a fizetésünkből"

- hangoztatta Francois Cordier, a tüntetők egyike.

A FranceInfo közszolgálati rádió szerint a tüntetők száma városonként néhány tucattól mintegy ezerkétszáz főig terjedt. A rádió úgy tudja, hogy Beauvais és Montpellier városokban szintén könnygázzal oszlattak. Tiltakozó akciókat szerveztek még a többi között Bordeaux, Toulouse, Rouen és Lyon városokban.

A sárga láthatósági mellényt viselő tüntetők százezrei november második felétől vonultak utcára tiltakozva az ellen, hogy a kormány emelni akarta az üzemanyagokat sújtó környezetvédelmi adót. A kabinet végül elállt ettől, és december közepén több olyan intézkedést is bejelentett, melyek célja a szegényebb társadalmi csoportok helyzetének javítása.