A honvédség kivált a Honvédelmi Minisztériumból

A honvédséget felkészítenék a hibrid és kiberhadviselésre is.

A miniszter azt is elmondta, a minisztérium és a honvédség szétválása után a tárca feladatkörébe tartozik az irányítás, a hadsereg működésének biztosítása és a szigorú, következetes ellenőrzés. A katonai szervezeteket pedig a honvédség parancsnoka vezeti, aki közvetlenül a honvédelmi miniszter irányítása alatt áll.

Benkő hangsúlyozta: el kell választani a politikát a katonai tevékenységtől, ezért nagyon fontos, hogy jó legyen az együttműködés, ugyanakkor az is, hogy a katonai szervezetek egységet tudjanak mutatni a társadalom felé.

Korom Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke, akit a Magyar Honvédség Parancsnokságának parancsnoki pozíciójára jelöltek, beszédében arra hívta a fel a figyelmet: az integráció megszűnésével létrejövő új rendszer lehetővé teszi, hogy a feladatokat felelősség és szaktudás szerint ésszerűbben, továbbá a szakmai követelményeket figyelembe véve osszák meg.

Az altábornagy beszélt a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program kiemelt céljáról is, azt szeretnék elérni, hogy a Magyar Honvédség 2026 végére korszerű, a régió egyik meghatározó haderejévé váljon. Azt is hozzátette: a haderőnek nemcsak a hagyományos, hanem a hibrid és a kiberhadviselésre is fel kell készülnie, illetve a tömegpusztító ballisztikus rakéták elterjedése miatti hatásokra is tudnia kell reagálni. (honvedelem.hu)

(Fotó: Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédet mond a felújított I. világháborús Szentlélek Katonatemető átadásán Székesfehérváron 2018. december 14-én. - MTI/Bodnár Boglárka)