Mészáros köre az „apróért” is lehajol – most 130 millióért dolgozhatnak Kecskeméten

Bringautat jelölnek ki és földutat aszfaltoznak. 

Az unió hivatalos lapjában közzétett közbeszerzés három részből állt, ebből kettőt ítéltek most oda. 57 millió forintot ér Kecskemétnek az, hogy a Duna Aszfalt nagyrészt meglevő kerékpárutakat köt majd össze csaknem három kilométer hosszan. Mészáros Lőrinc üzlettársának a pályaudvar és a fürdő között kell elvégezni az útvonal kijelölését már meglevő bicikliutakon és járdafelületeken, de emellett a forgalomtechnikai vizsgálatot is a kivitelező intézi. 

A kormányzati hátszéllel hatalmasra duzzasztott vállalkozás a nyílt közbeszerzés másik részét is behúzta

egy 170 és egy 310 méter hosszú földutat aszfaltoznak le 70 millió forintért Kecskemét-Hetényegyházán.

Szíjj László legutóbb az MKB harmadának felvásárlásával került be a hírekbe. Az üzletember 106 milliárd forintosra becsült vagyonával a 9. a leggazdagabb magyarok listáján. Nem csoda, érdekeltségei 2017-ben több mint 600 milliárd forintnyi közbeszerzést nyertek el az Átlátszó összesítése szerint. A Mészáros-körhöz sorolt Szíjj egyébként rendszeres támogatója a felcsúti futballcsapatnak.

Eszes Ádám