Die Presse is beszámolt arról, hogy ki áll a Fidesz Soros ellenes kampányai mögött

„A tökéletes ellenfél az, akit újra és újra megütsz, de aki soha nem vág vissza.”

2017-ben antiszemita jellegű plakátokkal volt tele ragasztva az ország, amelyek az amerikai milliárdost, Soros Györgyöt ábrázolták ördögi vigyorral és náci módon torzítva. Orbán pártja egy bevándorlási népszavazás kampányát Sorosra hangszerelte, és gazemberként stilizálták, aki állítólag felelős a közel-keleti tömeges migrációért. George Birnbaum és Arthur Finkelstein dolgozták ki a Soros Györgyöt támadó kampányt a Fidesz számára. Orbán segítséget kapott régi barátjától, Benjamin Netanjahutól, ő közvetítette 2008-ban két munkatársát Orbán számára. Finkelstein „ragyogó ötlete” az volt, hogy az 1930-ban született amerikai milliárdos Soros György legyen az új ellenség, aki ilyen hatalmas és ekkora hálózata van világszerte. „A tökéletes ellenfél az, akit újra és újra megütsz, de aki soha nem vág vissza” – mondta Birnbaum.

A Fidesz ellenségképző propagandájának alapjait Hitler írta meg

Ha nem lenne Soros György, ki kellene találnunk. Az embernek látható ellenségre van szüksége, nem pedig csak láthatatlanra - így is fogalmazhatott volna George Birnbaum, a 2017-ben elhunyt, a korábban a Fidesz kampánytanácsadójaként tevékenykedő Arthur Finkelstein egykori üzlettársa.

Azonban egykor Orbán is Soros egyik kedvezményezettje volt, amikor Oxfordban tanulhatott. A baloldali ellenzéki Demokratikus Koalíció feljelentést tett a Fidesz ellen, mert a kormány költséges „tájékoztató kampányt” szervezett az adófizetők pénzéből az állítólagos „Soros tervről”. Birnbaum szerint azonban ez már a választási kampány része volt, így azt a pártnak kellett volna finanszíroznia a kormány helyett. Birnbaum tagadja az antiszemita szándékot:

„amikor megterveztük a kampányt, egy pillanatra nem gondoltunk arra, hogy Soros zsidó.”

Ezt nehéz elhinni a szerző szerint, tekintettel Finkelstein és Birnbaum szakértelmére, és különösen mivel Birnbaum apja túlélte az auschwitzi koncentrációs tábort és nagyapjai holokauszt túlélők. Orbán és Netanjahu Soros elleni ellenszenve egybecseng. Mindkettőjüket zavarja a kritikus szervezeteknek az amerikai befektető általi támogatása. Magyarországon és Izraelben egyes csoportok a kisebbségekért lépnek fel - romákért és palesztinokért – és mutatnak rá a demokratikus hiányosságokra. Budapesten és Jeruzsálemben a kormányok olyan törvényt vezettek be, amely előírja, hogy a nem kormányzati szervezeteknek a külföldi finanszírozást be kell jelenteniük, ami korlátozza a cselekvési körüket - Magyarországon a „stop Soros” néven.