Március 14-én lesz a közszolgálati dolgozók sztrájkja

Az MKKSZ Orbán Viktorra vár.

Március 14-én tartja meg országos sztrájkját a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a hozzá csatlakozó érdekképviseletek, ha nem sikerül megállapodni követeléseikről a kormánnyal.

Béremelés helyett bérkiegészítés jön az önkormányzatoknál

Évek óta húzódik az állami és önkormányzati szféra rendbetétele. Állandó napirendi téma a közigazgatás átszervezése, leépítése, modernizálása, ennek ellenére igen kevés elképzelés valósult meg az évek során és a bürokráciacsökkentésnek elkeresztelt kirúgások is csak múlt év októberében indultak meg, pedig Lázár János kancelláriaminiszterként szóban már 2014-ben nekiveselkedett a feladatnak.

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke a szervezet csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján a hvg.hu tudosítása elmondta: szerdán tájékoztatta Orbán Viktor arról, hogy a jogszabályoknak megfelelően előkészítették a munkabeszüntetést, és kérte a miniszterelnököt, hogy jelölje ki azokat, akik tárgyalnak majd az érdekképviseletekkel.