Már január elején biztosra lehetett venni, hogy az antant hatalmak vezetői hamarosan tanácskozásra ülnek össze Franciaországban, hogy meghatározzák Európa és közvetve a világ új rendjét és az első világháborút lezáró békeszerződéseket. A hivatalos értesülések ekkor még arról szóltak, hogy a Versailles-i békét majd csak júniusban írják alá.
A magyar közvélemény pedig - jórészt a világháború alatt az antant részéről folytatott propaganda hangvételének és tartalmának, illetve annak köszönhetően, hogy az ország vezetői is ugyanezt kommunikálták - bízott a társult hatalmak igazságérzetében, és próbált is erre különböző módokon apellálni.
Ebben a kísérletben a politika után a magyar sajtó járt az élen, ahol sokszor rajongó hangvételű, az Egyesült Államokat és Woodrow Wilson elnököt magasztaló cikkek jelentek meg.
Hogy lássuk, mennyire jellemző a derűlátás és a részrehajló hangnem, elég csak a Magyarország újévi kiadását megnézni, ahol az antantról szóló hírek az alábbi felütéssel kezdődnek:
Az Újság 1919. január 9-ei száma némileg tárgyilagosabban, de itt is érezhető Amerika-szimpátiával tudósított a várhatóeseményekről. Érdemes kiemelni az ENSZ előfutárának tekinthető, Wilson kezdeményezésére életre hívott Nemzetek Szövetségéről vagy Népszövetségről szóló megjegyzést az utolsó előtti mondatban:
A konferencia megnyitójáról január 21-én, kedden számoltak be bővebben a magyar lapok. A tárgyaló felek küldöttségeinek részletes névsorát már korábban nyilvánosságra hozták, így ezekben a beszámolókban a 72 résztvevő közül többnyire többnyire már csak a kormány- és államfők valamint a külügyminiszterek neveit említették.
A történelmi emlékezet szempontjából a legfontosabb tudósítások Raymond Poincaré, francia elnök megnyitóbeszédéről szóltak, melyet a Magyarország január 21-ei száma teljes egészében közölt.
Az államfő hosszúra nyúlt mondandóját különösen annak ismeretében ironikus és mélységesen szomorú olvasni, hogy tudjuk, milyen tragikusan végződött Magyarország, és tágabb értelemben véve Európa számára is a békekonferencia.
Poincaré szavaiból világosan süt a németek iránt táplált megingathatatlan gyűlölet, és szépen feltárulkozik a párizsi pálcatörés mögött meghúzódó szimbolika, kezdve helyszín és az időpont megválasztásával:
A gallok nem heverték ki a magaláztatást, valamint Elzász és Lotaringia elvesztését, ez a revansvágy fűtötte azt a fegyverkezési és szövetségi politikát, amely végül az első világháború kirobbanásához is vezetett, hiába közli nagyvonalúan Poincaré, hogy
A francia elnök hiába emlegette beszédében számtalanszor a béke és az igazságosság szavakat, vagy szögezte le, hogy a nagyhatalmak képviselői "nem a gyűlölet szavának, nem a meggondolatlan megtorlás ösztönös érzetének engedelmeskednek", mondandója nem csak a mai kor szemével tűnik végtelenül átlátszónak.
A német császárság felé feddőnek szánt szavai pedig mérhetetlen iróniával szállnak vissza száz év távlatából nem csak a francia politikusra, de az új világrend minden megalkotója is. Leszármazottaiknak - ahogy nekünk is -, viszont nem ártana okulnia a következményekből és a rövidlátásból és gőgből, ami nemhogy megoldotta volna Európa, és főleg Kelet-Európa problémáit, de tetézte is azokat, és végül a második világháborúhoz vezetett:
Akár csak az a világrend, melyet a Párizs környéki békeszerződések hagytak maguk után.
Akinek van némi ideje, az feltétlenül rágja át magát a teljes beszéden, rendkívül tanulságos olvasmány, mely nagyon sok szempontból rávilágít, milyen gondolkodásmóddal, felelősséghárítással és mekkora tájékozottsággal döntöttek a nagyhaalmak többek között Magyarország sorsáról is:
Poincaré beszéde
"Uraim! Franciaország üdvözli önöket és köszönetet mond azért, hogy teljes egyértelműséggel azt a várost választották a konferencia munkáinak színhelyéül, amely több mini négy évig az ellenség katonai akciójának célpontja volt. Franciaország viselte a rettenetes áldozatokat anélkül, hogy a legcsekélyebb felelősség terhelné ezért a borzasztó világfelforgató összeomlásért és abban a pillanatban, amikor a borzalmak sora lezáródik, az itt egybegyült hatalmak képviselői joggal mondhatják, hogy nem volt semmi részük abban a gonosztettben, amelyből példátlan pusztulás támadt.
Önök arra vannak hivatva, hogy helyreállítsák a békét és az igazságosságot, mert azoknak a népeknek, amelyek önöket küldték, nem volt részük az igazságtalanságban. Az emberiség bizalommal fordulhat önök felé, mert önök nem tartoznak azok közé, akik az emberiség jogait megsértették. Nincs szükség kiegészítő tudósításokra és semminő különös vizsgálatokra, hogy kiderítsük ennek a drámának okait. A vérrel bemocskolt igazság napvilágra jutott már a császári levéltárakból.
Az ellenség álnok szándékai ma már teljesen bizonyítva vannak. A titkos cinkossággal egymáshoz kötött központi hatalmak, abban a reménységben, hogy Európában és mindjárt ezután az egész világon magukhoz ragadhatják a vezető hatalmat, a leggyülöltebb ürügyet találták ki, hogy Szerbia testén keresztülgázolhassanak és utal törjenek maguknak Kelet felé. Ugyanakkor megtagadták legünnepiesebb kötelezettségeiket, hogy Belgium testén keresztül utat törjenek maguknak Franciaország szivéhez. Miután ezzel a két felejthetetlen gonosztettel megnyitották a támadás útjait, őrületes túlkapásaik legelőbb is Anglia, Franciaország és Oroszország egyesített erőkifejtésén törlek meg.
Ha a sors sokféle fordulása után karddal győzettek le azok, akik karddal akartak győzni, ezért csak önmagunkat okolhatják. Vakságuk taszították őket romlásba. Semmi sem jellemzőbb rájuk nézve, mint az a gyalázatos alku, amelyet 1914 júliusának végén Angliának és Franciaországnak kínáltak. Angliának ezt mondták: Engedd szabadon a kezünket, hogy Franciaországot a szárazföldön megtámadjuk, akkor a csatornába nem megyünk be. Párisi nagykövetüket pedig megbízták, jelentse ki a francia kormánynak : csak akkor fogadjak el tőletek a semlegességi nyilatkozatot, ha átadjátok nekünk Brieyt, Tourst és Verdunt.
Az Ilyen emlékezések világossága mellett teljes határozottsággal mutatkoznak azok a végső következtetések, amelyeket önöknek, Uraim, ebből a habomból le kell vonniok. Az önök népei egymásután vetették magukat a harcba. A valóság szerint a veszedelemben levő jognak siettek segítségére.
Nagybritannia, amelyet birtokai és gyarmatai hűségesen követtek, síkra, szállt azért, hogy részt vegyen abban a harcban, amelyben az egész világ sorsáról volt szó, Nagybritannia egyesült birtokaival és gyarmataival a legnagyszerűbb erőkifejtésre, hogy meggátolja, hogy a háboruban a hódítás szelleme és a jogok fölforgatása diadalmaskodjék.
Japánország egyesegyedűl a szövetséges Anglia iránti lojalitásból ragadott fegyvert és azért, mert fölismerte azt a veszedelmet, amely Ázsiát és Európát érhetné a germán császárságok álmának: a német hegemóniának megvalósításától.
Olaszország, amely kezdettől fogva nem akart kedvezni a németek ambícióinak, azért fogott fegyvert ősi ellenségével szemben, hogy szembeszálljon azokkal a mesterkélt politikai kombinációkkal, amelyek az emberi szabadságot teljesen figyelmen kívül hagyták.
Románia csupán azért avatkozott bele a harcba, hogy megvalósítsa nemzeti egységét, amellyel ugyanazok a hatalmak szálltak szembe önkényes kényszerítő eszközökkel. Magára hagyatva, elárulva és megkötözve kénytelen volt azt a gyűlöletes szerződést elfogadni, amelyet Önök fognak fölülvizsgálni.
Görögország csupán azért ragadott fegyvert, hogy megmeneküljön azoktól a hatalmi törekvésektől, amelyek egyre fokozottabb mértékben fenyegették az országot.
Portugália, Kina és Sziám csupán azért szakítottak semlegességükkel, nehogy a császári sas karmai közé kerüljenek. A németek hódító vágya ilyen módon megalkotta a kis és a nagy népek ligáját, amelynek tagjai ugyanazon ellenséggel szemben ragadtak fegyvert.
És mit szóljak arról az ünnepies elhatározásról, amelyre 1917 tavaszán jutott az Egyesült Államok kormánya, kiváló elnökének, Wilsonnak vezetésével, akit a hálás Franciaország és ha megengedik, Uraim, az itt képviselt valamennyi nép nevében is boldogan üdvözlök.
Mit mondjak a többi amerikai államról, amely Németország ellen foglalt állást, Brazíliáról, Kubáról, Panamáról, Guatemaláról, Nikaraguáról, Haitiről és Hondurasról és azokról, amelyek legalább a diplomáciai összeköttetést megszakították: Bolíviáról, Perutól, Ecuadorról és Uruguayról. Északtól délig megrendült az Újvilág a felháborodástól, amidőn látta, hogy az Európa közepén levő régi császárságok ártatlan emberek ellen folytatták a gyújtogatást, fosztogatást és gyilkosságokat, miután ránk szabadították a háborút minden provokálás és menthető ok nélkül.
Az amerikai Egyesült Államok beavatkozása több volt nagy katonai és politikai eseménynél, szuverén ítélet volt ez, amelyet a történelem mondott ki egy szabad nép nagy szellemének és első hivatalnokának utján arról az óriási felelősségről, amelyet a borzalmas, az emberiséget szétmarcangoló harc fölidézői vettek magukra. Európa leánya, Amerika átkelt az Óceánon, hogy kiszabadítsa édesanyját a rabszolgaság jármának megalázó terhétől és hogy megmentse a civilizációt, véget akart vetni a legnagyobb gyalázatnak, amelyet eddig az emberiség története följegyzett.
Autokratikus kormányok, amelyek külügyminisztériumaik és vezérkaraik titkos szobáiban előkészítették a világuralom ostoba programját megállapított órában eleresztették ellenállásra gyáva falkáikat, és megfujták a vadászkürtöt.
Ezek a kormányok azt követelték a tudománytól, amidőn át akarta hidalni a távolságokat, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket és kellemesebbé tegye az életüket, hogy szálljon le arról a ragyogó égi útról, ahonnan elindult és álljon szolgálatába az erőszaknak, amely annyira lealacsonyította a vallás gondolatát, hogy az Istent gazdái szenvedélyének engedelmes szolgájává tette és bűntársukká avatta. Ezek az emberek nem törődtek sem a hagyományokkal, sem pedig a közerkölcsnek és a magánerkölcsnek azokkal az elveivel, amelyeket mi az egész háború folyamán nem tévesztettünk szem elől és amelyeket a népek épp oly kevéssé gyalázhatnak vagy tagadhatnak meg büntetlenül, mint egyes emberek.
Miközben a harc lassankint elterjedt a föld egész fölszinén innen is, onnan is megütötte a fülünket a láncok zörgése és
a leigázott nemzetiségek hozzánk fordultak,
szabadítsuk ki őket évszázados fogságukból, sőt ők maguk is lerázták a jármot, hogy nekünk segítsenek.
A föltámadt Lengyelország csapatokat küldött nekünk, a csehszlovákok Szibériában vívták ki szabadságukat, az olaszok pedig a függetlenséghez való jogokért harcoltak. A délszlávok, az örmények, Szíria népe és a Libanon mentén lakó arabok, mind ezek az elnyomott népek, amelyek oly hossza ideig voltak tehetetlenségre kárhoztatva és amelyek a már történelmivé vált igazságtalanságba beletörődtek: a múltnak mindezek a vértanúi, e meggyötört lelkiismeretű, szabadságuktól megfosztott népek ismét föltámadtak, amidőn meghallották fegyvereink zaját és félénken fordultak természetes védelmezőik felé. A háború ilyképpen az eredeti szándékkal ellentétben lassan-lassan egyre nagyobb arányokat öltött és a szó szoros értelmében az emberiségnek a jog védelméért folytatott keresztes hadjáratává vált. És ha van valami, ami megvigasztalhat abban a szenvedésben, amelyet a háboru ránk hozott, a vigasz csakis az a gondolat, hogy
a mi győzelmünk egyúttal a jog győzelmét jelenti.
E győzelem tökéletes, mert az ellenség csak azért kérte a fegyverszünetet, hogy ezzel a különben elkerülhetetlen katonai összeomlást megakadályozza.
Önökön múlik már most, hogy e tökéletes győzelemből az igazság és béke érdekében megfelelő következtetéseket vonjanak le. E hatalmas feladat sikeres befejezése érdekében önök, Uraim, e nagy törvényszékre egyelőre csak a szövetséges és hozzánk csatlakozott népeket kívánták meghívni, a semlegeseket pedig csak oly mértékben, amennyire az ő érdekük is tekintetbe jöhet. Azon a nézeten voltunk, hogy a béke föltételeit meg kell állapítani, mielőtt még azokkal közlik, akik ellen sikeres küzdelemre egyesültek. Az a szolidaritás, amely bennünket a háború alatt egyesített és amely fegyvereinket győzelemre vitte, fönn fog állani és fönn kell állania mind a tárgyalások alatt, mind pedig a szerződés aláírása után.
Nemcsak kormányok vannak itt képviselve, itt szabad népek gyűltek egybe. A veszedelmek megpróbáltatásaiban kölcsönösen megismerték egymást és megtanulták azt, hogy segiteniök kell egymást. E népek azt kívánják, hogy tegnapi szívélyes viszonyuk arra szolgáljon, hogy a holnap nyugalmát is biztosítsa. Hasztalan tettek kísérletet ellenségeink arra, hogy szétválasszanak bennünket egymástól. És ha e machinációikról még mindig nem tettek le, úgy rövidesen be fogják látni, hogy mi, csakúgy, mint a háboru alatt, homogén tömbbel állanak szemben, amelyet semmi, erő sem bonthat föl.
Mindjárt a fegyverszünet elején Önök hirdették annak föltétlen szükségességét, hogy egyesülniük kell azoknak, akik ama nagy erkölcsi és politikai igazságok oltalma alatt állanak, amelyeknek Wilson elnök volt fenkölt tolmácsa. Föladatukat abban látják, hogy az igazság fényét mindenhová eljuttassák.
Csak az igazságot fogják keresni, még pedig azt az igazságot, amely nem Ismer kegyenceket, igazságot a területi kérdésekben, igazságot a pénzügyi problémákban, igazságot a gazdasági kérdésekben.
Amit azonban a megsértett igazság első sorban követel, az ama népek és emberek kártalanításában, a pusztítások jóvátételében áll, akiket kiraboltak, akiket bántalmaztak. Amidőn Önök fölállítják ezt az igazságos követelést, nem a gyűlölet szavának, nem a meggondolatlan megtorlás ösztönös érzetének engedelmeskednek, hanem leginkább azt a kellős célt tartják szem előtt, hogy mindenki kapja meg azt, ami megilleti, másrészről a bűnösök, amidőn nem maradnak büntetlenül, ne bátorittassanak gonosztetteik megismétlésére.
Az igazság, azt követeli, hogy biztosítékok teremtessenek arra nézve, hogy a támadó szellem, amely a bűnösöket megrontotta, ne térjen vissza többé. És csak észszerű ha e biztosítékokat mindenekelőtt azok a népek kapják, amelyek leginkább ki voltak téve a támadásnak és fenyegetéseknek és annak még mindig ki lehelnek téve, azok a népek, amelyek ismételten abban a veszedelemben forogtak, hogy az ilyen időről-időre megismétlődő inváziók áradatában elmerülnek.
Az igazság kizárja a hódításokra, az imperializmusra vonatkozó álmokat, a nemzeti akarat figyelmen kívül hagyását és egyes tartományoknak az államok közötti fölcserélését olyképpen, mintha azoknak lakói csapén tárgyak, sakkfigurák volnának. Elmultak azok az idők, amikor diplomaták összeülhettek, hogy tekintélyükkel az asztal egyik sarkán ismét helyreállítsak a császári uralmak térképeit. Ha a világ térképének megváltoztatásáról van szó, úgy ez a világ népeinek nevében történik azzal a föltétellel, hogy
hiven érvényre juttatják a népek kívánságait, tiszteletben tartják a kicsiny és nagy nemzetek önrendelkezési jogát egyaránt és azt a nemzeti és vallási kisebbségek szent jogával összhangzásba hozzák.
Óriási föladat less, két tanácsadónak, a tudománynak és történelemnek megkönnyítő segítségével, megadni az összes népeknek a lét minden anyagi és erkölcsi eszközét, azon népeknek, amelyek most államokat alakítanak, azoknak, amelyek szomszédaikkal egyesülni kívánnak, azoknak is, amelyek egymástól különálló egységekre oszlanak, úgyszintén azoknak, amelyek újra föléledt hagyományaik szerint újból kívánják szervezni államukat, végül azoknak a népeknek, amelyeknek megadták a szabadságot, vagy amelyeknek rövidesen meg fogják azt adni. Hiszen nem akarjuk ezeket a népeket uj életre kelteni csak azért, hogy azonnal halálraítéltekké legyenek. Önök valamennyien azt óhajtják, hogy müvük itt is, mint egyebütt, gyümölcsöző és maradandó legyen.
Egyidejűleg a szövetséges nagyhatalmak által elfogadott járásiatok 14. szakasza értelmében fölállítják
a népek általános szövetségét,
amely a népjogok elleni újabb támadásokkal szemben a legnagyobb biztosítékokat fogja nyújtani. Ez a nemzetközi egyesülés a jövőben nem irányul senki ellen, eleve nem zárja el kapuit senki elől, minthogy azonban azt oly népek alakítják, amelyek a jog védelmében föláldozták magukat, alapelveit és alaptételeit ezektől a népektől fogadja el és ezek fogják fölállítani a föltételeket , amelyeknek a népek szövetségének tagjai, úgy a mostaniak, mint a jövőben belépők, magukat alávetni tartoznak.
Minthogy e szövetség főcélja az lesz, hogy a lehetőség határán belül megakadályozza a háború megismétlődését, mindenekelőtt oda fog törekedni, hogy az általa meghozott békének tiszteletet teremtsen és a béke fönntartása annál kisebb fáradságba fog kerülni, minél jobban valósítja meg a most születő béke az igazság követelményeit, minél ritkábban fogja magában hordani maradandó fennállásának legbiztosabb alapföltételeit. Amidőn ezt az uj rendet megteremtjük megvalósítják egyidejűleg az emberiség céljait. A lefolyt véres évek borzalmas rázkódtatásai után az emberiséget az a hő óhaj hatja át, hogy a szabad népei szövetsége révén biztosítsa magát egyszer s mindenkorra az ősidőkbe való vad ösztönök újra föléledése ellen. Múlhatatlan nagy dicsőség fűződik azon népek és férfiak neveihez, akik ettől a hatalmas, az emberiségbe vetett bizalomtól áthatott, a testvériség érzésétől eltelt munkában közreműködnek és akiknek gondja lesz, hogy a jövő békét megszabadítsák mindattól, ami megrázkódtathatná vagy törékennyé tehetne.
Pontosan 48 év előtt, 1871. január 18-án proklamálta a versaillesi kastélyban a német inváziós hadsereg a német császári birodalmat. Ott követelt, rablóhadjáratának zsákmányaként két francia provinciái. Már az aratásnál gyökerében hordozta tehát a bajt és alapitóinak bűne folytán magában hordotta a halál csiráját.
Az igazságtalanságból született német császári uralom gyalázattal végződött.
Most egybegyűltek az államok, hogy a bajt ismét jóvátegyék, amelyet ez fölidézett, megakadályozzák abban, hogy uj bajt okozhasson.
Uraim, az önök kezében nyugszik a világ jövője.
Ezek után pedig magukra hagyom nagy horderejű tanácskozásaikban és a párisi konferenciát megnyitottnak jelentem ki."
Forrás: Magyarország, 1919. január 21. 3-4. o. (kiemelések az eredeti alapján)
