"Már ötezer tagot számlál a rabszolgatörvény ellen kiálló külföldi magyarok csoportja"

A rabszolgatörvénnyel nemcsak a hazai munkavállalóknál telt be a pohár, de a már a más országokban munkát vállaló magyarságnak is megütötte az ingerküszöbét. A szakszervezetek és ellenzéki pártok által szervezett demonstrációkat Európa-szerte szimpátiatüntetések kísérték és résztvevők egy csoportot is létrehoztak „Hazajöttünk túlórázni” néven. A csoport alapítóját Benedek Mártont kérdeztük arról, hogyan alakult a csoport, mik a további tervek, és miben tudna egységesen fellépni a kivándorolt magyarság.

Honnan jött a Hazajöttünk túlórázni csoport ötlete?

A december 12-i parlamenti események és az azt követő spontán tüntetések engem is teljesen felvillanyoztak, mert azt éreztem, hogy a magyar társadalom végre öntudatra ébredt. Egy Facebook-csoport alapítása tűnt a legjobb ötletnek, amely alkalmas arra, hogy információkat cseréljünk a december közepi eseményekről. Engem lepett meg a legjobban, hogy milyen iszonyatos iramban kezdett nőni a csoport tagsága. 

Néhány nap alatt 3 ezresre duzzadt a csoport, és ma már 5 ezer tagunk van, akik az elmúlt egy hónapban ötven szimpátiatüntetést szerveztek Európában, Észak-Amerikában, Ázsiában és Ausztráliában.

Miként szerveződnek a kinti tüntetések? Előbb voltak a tüntetések és utána fogtátok ezeket össze, vagy egymást ismerő szervezők révén indultak az események, ahogy a kormány sugallja?

Teljesen spontán módon szerveződtek a kezdeti tüntetések. Korábban egymás számára teljesen ismeretlen emberek találták meg egymást a csoporton keresztül, akik aztán bejelentettek egy tüntetést, és kreatívabbnál kreatívabb transzparensekkel kimentek véleményt nyilvánítani a rabszolgatörvény és a NER politikája ellen. Most már van a csoporton kívül oldalunk és Twitter-oldalunk is, ahol elkezdtük rendszerezni a beérkező képeket és videókat.  

És mi a helyzet az idei megmozdulásokkal, ezeket már koordináltátok?

A január 19-i külföldi tüntetések ugyanilyen decentralizált módon szerveződtek, de ott már egyeztettünk az otthon kialakult--pártokból, szakszervezetekből és civil aktivistákból álló--koordinációs csoporttal, hogy a vidéki és külföldi események megerősítsék egymást. A sztrajk.info oldalán folyó január 19-i online közvetítésben folyamatosan váltogatták egymást a vidéki és külföldi helyszínek, és a Várkert Bazár előtti kivetítőn is megjelent néhány külföldi eseményünk. Reményeink szerint sokan látták otthon, hogy mi is hozzá szeretnénk járulni a NER lebontásához.

Mennyi országban álltak ki a magyar munkavállalók mellett?

Eddig 24 ország több mint negyven városában szerveződött 50 tüntetés, csak Stuttgartban például már három is december közepe óta. De decemberben például lefordítottuk nyolc nyelvre az ötpontos ellenzéki követeléseket, amit a Twitter-oldalunkon keresztül eljuttattunk a külföldi médiának.

Mi a tapasztalat, összességében mennyire érdekli a kivándoroltakat a hazai politikai helyzet?

A csoport tapasztalata alapján nagyon. Érdekes, hogy az a sokszínűség, ami az otthoni tüntetéssorozatot jellemzi, a csoportunkat is leírja. Megjelent itt már a politikai vélemények teljes skálája, melyeket a legtöbb esetben toleránsan fogadott a közösség. A legpozitívabb fejlemény pedig az, hogy tagjaink, akik idáig a legtöbb eseteben nem is ismerték egymást, saját maguk szerveztek szimpátiatüntetéseket immár négy kontinensen.

Van adatotok arra vonatkozóan, hogy mennyien vonultak utcára külföldön a rabszolgatörvény ellen?

A legtöbben Bécsben voltak december 19-én, ahol 350 tüntető jelent meg. De számomra legalább ennyire szívmelengető, ha Sydney-ben, Jakartában, Melbourne-be vagy Tel Avivban megjelenik egy tucatnyi magyar, hogy kiálljon a szerettei és barátai mellett többezer kilométer távolságból.

Vannak-e más követelései is ezeknek a csoportoknak?

A pozitív kezdés után most kezdtünk el gondolkodni azon, hogy hogyan tudnánk fenntarthatóbb alapokra helyezni a külföldi csoportjaink tevékenységét. Ebbe beletartozik az is, hogy meg kell határoznunk azokat a célokat és törekvéseket, amelyek külföldi magyarként összefognak bennünket. Az is elképzelhető, hogy ki kell majd találnunk a jogi és pénzügyi formáit az önszerveződésnek, mert csak a január 5-i budapesti tüntetés költségeire például 450 ezer forintot dobott össze a közösség.  Komoly lehetőség van mindabban a tudásban, tapasztalatban és akár pénzügyi bázisban, amit a külföldi magyarság képvisel, és roppant lelkesítő az, hogy ez a csoport képes volt a külföldi magyarság egy részét mozgósítani.

Elképzelhető például, hogy a helyi közösségszervezésen keresztül az EP-választásra való mozgósítást helyezzük a további cselekvésünk homlokterébe.

A Facebook-oldalatokat böngészve feltűnt, hogy folyamatosak a demonstrációk. Szinte nincs olyan nap, amikor valahol ne emelnének szót a rabszolgatörvény ellen. Mi várható a jövőben? Meddig tarthat ki a lelkesedés?

A lelkesedést talán az váltotta ki, hogy azt láttuk, hogy a Fidesz hatalomra kerülése óta először az ellenzéki pártok, a szakszervezetek és a civil aktivisták hajlandók egy irányba húzni, ami roppant ösztönzően hatott a külföldi magyarságra is.

Mivel komoly erőforrások lapulnak a közösségünkben, mi is megpróbáljuk most átgondolni, hogy milyen módon tudnánk legjobban hozzájárulni ahhoz a társadalmi változáshoz, amely nem csak az otthoni szeretteink és barátaink számára eredményez jó országot, hanem nekünk is lehetővé teszi, hogy hazatérjünk. Reményeink szerinte az eddigi lelkesedést felváltja az a szervezett munka, amely tényleges változáshoz vezet 2022-re. Ebben szeretnénk mi is részt venni.

(Fotó: Tüntetés a londoni magyar konzulátus előtt 2018. december 29-én, Halasi Eszter/O1G International/Facebook)