A színházvezetőket próbálta meghazudtolni a fideszes a kultúrtao kérdésében

L. Simon László párhuzamos valósága.

A magyar kultúra napján, kedden este az ATV Egyenes Beszéd Kontra című adásának vendége volt L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának fideszes alelnöke. Természetesen szóba került az előadó-művészeti szervezetek támogatásának adókedvezménye, közismert nevén a kulturális tao eltörlése utáni helyzet, valamint az új, egyelőre semmilyen részletében nem ismert elosztási rendszer is.

Mint arról beszámoltunk, a kulturális tao eltörlése elsősorban a független színházak kategóriájába tartozó intézményeket sújtotta. Lapunknak nyilatkozó vezetők egyöntetűen arról számoltak be, a megszorítás miatt költségcsökkentésre kényszerülnek, így elsősorban a fellépők gázsiját, valamint az új produkciók számát kell csökkenteniük, de a jövő évadtól a jegyáremelés sem elképzelhetetlen.

Teljes bizonytalanság a kulturális tao beszántása után

A független színházak és kőszínházak is nehéz helyzetbe kerültek az előadó-művészeti szervezetek támogatásának adókedvezménye, közismert nevén a kulturális tao megszüntetésével. Az új pályázati-elosztási rendszernek a keretösszege már ismert, de a mechanizmusáról még semmit nem tudni. A színházak - többek közt - a fellépők gázsiján spórolnak, de az is várható, hogy intézkedés következtében megemelkednek a jegyárak, és jóval kevesebb új produkció fog színpadra kerülni.

A műsort nézve azonban úgy tűnik, mintha a színházigazgatók és a fideszes politikus nem is ugyanazon a bolygón élne. L. Simon – mint fogalmazott – „olvasta a nyilatkozatukat”, így nem fogják azt mondani, hogy bizonytalanság van a szférában. A politikus azt mondta, a minisztériumban már elkészült az új elosztási rendszer, és ő ezt látta is. A műsorvezetők kérésére, miszerint ismertesse az alapelveket, viszont hárított, mondván

nem az ő feladata bejelenteni.

L. Simon szerint kiváló szabályozási keretrendszer készült, vannak, akik „jobban fognak járni, ez nagyon helyes” – mondta –, míg a kiskapuk kihasználói rosszabbul. A bizottsági alelnök leszögezte, az a 3,5 milliárd, amit a fővárosi fenntartású intézmények eddig a taóból kaptak, az továbbra is „tisztán rendelkezésre fog állni”.

Bennfentességre ad gyanakvást L. Simon azon kijelentése, miszerint az elosztási rendszer részleteit

a színházvezetők egy része már tudja.

Úgy fogalmazott, a pályázati kiírásoknak megfelelően, illetve a szakmai programoknak, amiket meghirdet a minisztérium, annak megfelelően fognak tudni forráshoz jutni. A fideszes politikus szerint „a függetlenek, akik minőségi munkát végeznek, ők sem fognak hiányt szenvedni”. Arra a felvetésre, hogy ki dönti el, mi a minőségi munka, a politikus azt válaszolta, erre van a szakminisztérium és a szakmai vezetők. Azt elismerte, hogy a szakpolitika mindig is beleszólt a munkába, így volt ez az MSZP- és Fidesz-kormányok idején is, és ez szerinte „nagyon helyes, hiszen a választópolgárok valamilyen mandátummal és felhatalmazással juttatták a politikusokat a parlamentbe és a kormányba”.

L. Simon úgy gondolja, a politika korábban is beleszólt a taotámogatásokba. (A cégek maguk dönthették el, melyik előadó-művészeti intézményt támogatják. Politikai nyomást gyakorolni vállalkozásokra pedig hivatali visszaélésnek minősül – a szerk.) A politikus szerint a jegyárbevétel nem a legfőbb szakmai mutató, mivel egy bulvárműsor, ami valószínűleg több nézőt, így jegyárbevételt hoz, szakmailag nem feltétlenül képvisel jobb minőséget.