A Jobbik képviselőit fogadja a közmédia vezérigazgatója

Nem kell kerítést mászni!

A Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatójával, Dobos Menyhérttel találkozik csütörtök reggel Potocskáné Kőrösi Anita és Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselői – tudta meg lapunk. A két politikus asszony a közmédia működésének törvényességét kívánja ellenőrizni az országgyűlési képviselőknek jogszabály által biztosított jogkörben.

Érdeklődésünkre Varga-Damm Andrea ismertette, a vezérigazgató mellett tájékoztatást szeretnének kérni a tartalomszolgáltatásért felelős vezetőtől, a hírműsorok felelős szerkesztőitől, továbbá a hírműsorokban megjelenő tartalom szerkesztőitől is. Azt is ismertette, hogy bár a közmédia levelükre hivatalosan nem válaszolt, de ma reggel telefonon tudtak egyeztetni a vezérigazgatói titkársággal, így biztosan bejutnak a közintézménybe. (Telefonon mi is próbáltuk elérni Dobos Menyhért titkárságát, de többszöri próbálkozásunkra sem vették fel a kagylót.)

Az ellenzéki politikus asszony azt is közölte lapunkkal, a Parlamentnek biztosított ellenőrzési jogkörben hat témában kívánnak eljárni:

  • tartalomszerkesztés,
  • humán erőforrás szakmai szempontja a hírműsorokban,
  • költségvetési gazdálkodás a beszerzés és humán erőforrás területén,
  • infrastruktúra hasznosítása és költségei, szerződései,
  • a közmédia működésének jogi megfelelősége reklámok, adatvédelmi szabályok, médiatörvénynek való megfelelés, személyiségi jogok aspektusából,
  • a közmédia biztonsági rendszereinek működtetése a szabályozás, valamint a személyzeti tevékenysége tükrében.

A fenti hat témát hat különböző alkalommal kívánják egyesével körüljárni a közmédia épületében, a holnapi lesz az első ilyen fellépésük.