Vége: megállapodtak az Audi sztrájkolóival

Sikerült elérni a célokat.

Megállapodott szerda délután az Audi Hungaria Zrt. és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) az idei évi bérekről.

A szakszervezet Facebookon közölte az eredményt egy táblázatban:

Eszerint sikerült kiharcolniuk a 18 százalékos béremelést, ami minimum 75 ezer forintot jelenthet. A cafeteria 400 ezer forint lesz 2019-ben és 2020-ban is, ami viszont csökkenést jelent. Változott a lojalitás-bónusz is, ami a munkaévek számával időarányosan növekedik. Jubileumi bónuszként 10 év után 100 ezer, 15 év után 150 ezer, 20 év után 200 ezer forint jár majd, míg 25 év után egy havi bér és egy nap pótszabadság.

A munkavállalók havonta legalább egy szabad hétvégét is kapnak 2019. május 1-től, a gyermekek után járó pótszabadság szabad felhasználásáról március 31-ig dolgoznak ki rendszert.

A szakszervezet közölte, hogy a munka egyes területeken még ma 18 órakor, míg a többiben 20 órakor indul újra.

Az Audi eleinte soknak tartotta a végül megadott 18 százalékos béremelést, és csak 10 százalékot ajánlottak 2019-re, valamint újabb 10-et 2020-ra. Egy figyelmeztető sztrájkot már korábban tartottak, utána jött az egyhetes leállás múlt hét csütörtökön.

"Mi nem a nyugati bérszínvonalért küzdünk, hanem a közép-európai bérekhez akarunk felzárkózni"

- érvelt a szakszervezet.

Közölték azt is, hogy a szlovákiai gyáregység átlagbér-előnye az Audi Hungária Zrt.-hez képest 28, a csehországi 25, a lengyelországi csaknem 39 százalékos volt. A belga Audinál fizetett átlagér 3,6-szorosa volt a győrinek.

Helyszíni riportunk:

"Feltámadott a tenger" - dühösek és elszántak a győri Audi sztrájkoló dolgozói

"Látjátok ezt a táncot? Halljátok e zenét?" - tették fel a kérdést az autógyár magyarországi vezetésének a sztrájkoló dolgozók keddi gyűlésén. A csütörtök óta tartó munkabeszüntetés már az ingolstadti és szlovákiai üzem működésében is fennakadásokat okoz, úgyhogy a menedzsmentnek tényleg ideje volna szembesülni a helyzettel.

A megállapodás előtt nem sokkal közölte az Audi szóvivője, hogy Ingolstadtban hétfő óta szünetel a termelés, és már több mint tízezer járművet nem tudnak legyártani, mert hiányoznak hozzájuk a Győrben készülő motorok. Közben már más, hazai beszállítóknál is leállt a munka.

A sztrájkkövetelésben eredetileg foglaltak szerint a bérmegállapodást egy évre akarták rögzíteni úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg, ez sikerült. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen - utóbbiak is sikerültek. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, ehelyett a cafeteria csak 400 ezer forint lesz, ebben engedett a szakszervezet. Kérték, hogy fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt, ez is sikerült.