Aszódi azt szerette volna, hogy a kormány pontosan rálásson a Paks 2 projektcégben történtekre

A klímaváltozás hatásaival is foglalkozni kell. 

A szakember a meglepő felmentése kapcsán elmondta, nem tudja, hogy maga a döntés mikor született meg, ő csak január 15-én reggel szembesült vele.

"Természetesen azt az ember érzékeli, ha nincsen meg a harmónia: tartalmi és más kérdésekben is másképpen gondolkodtunk. Nyílt ember vagyok, a nézetkülönbségeket egyértelművé tettem, a súrlódás nem volt új, de az, hogy ez szakításhoz vezet, csak aznap vált világossá".

Az utolsó beszélgetés részleteibe nem szeretne belemenni, annyit árult el, "ez egy rövid személyes megbeszélés volt, a miniszter közölte, hogy nem akar velem dolgozni, a jövőt mással képzeli el". Ugyanakkor azt nem osztotta meg Süli János, hogy mégis kivel mással. (Ezt egyébként azóta sem tudjuk).

Süli és Aszódi több szakmai kérdésben sem értett egyet:

"Az egyik kulcselem, amiben másképpen láttuk a helyzetet Süli Jánossal, hogy szerintem a kormánynak igenis rá kell látnia arra, hogy a Paks 2 projektcégben pontosan mi történik".

Szintén érdekes kérdés a határidő csúszása, ugyanis azt még Orbán Viktor is kénytelen volt elismerni, hogy a projekt csúszásban van. A menesztett államtitkár viszont úgy látja, a mostani és az új blokkok biztosan fognak párhuzamosan is működni. A mostaniak 2032-2037 között állnak le és szerinte az újak már évekkel 2032 előtt el fognak indulni. Vagyis arra kell készülni, hogy lesz párhuzamos üzem - fogalmazott.

További érdekesség, hogy kitértek a klímaváltozás hatásaira is.

"A nyár tapasztalatait valóban meg kell beszélni. A természet idén nyáron tényleg olyat mutatott, amit korábban nem. Ilyen alacsony vízállásokat nem láttunk soha, ráadásul augusztustól, egészen októberig volt alacsony a vízállás, és a különböző mércék egyaránt minimumokat mutattak. Az alacsony vízállás mellett augusztusban még magas volt a víz hőmérséklete is, ezzel így együtt valóban foglalkozni kell"

- értékelte a helyzetet Aszódi.

Az interjúból még egy részletet kiemelnénk, ez a magyar beszállítói hányadra vonatkozik, ugyanis egyelőre azért nem látni biztosan, hogy mely magyar cégek lehetnek képesek arra, hogy a Paks 2 projekt építésének, működésének valamely szakaszában partnerek legyenek.

Aszódi szerint mindenképpen nagyobb lesz a hazai beszállítói arány, mint 10-15 százalék.

"Az államközi szerződés azt tűzte ki, hogy a lokalizációs szint 40 százalék legyen, ez a 40 százalék komoly erőfeszítésekkel, de elérhető. A magyar nehézipar nincs ott, mint a 70-es, 80-as években, de készültek programok arra, hogy a magyar beszállítói hányadot növeljük. És igen, természetesen ebbe beleszámít, ha orosz, amerikai, francia tulajdonos magyarországi cége szállít be a projektbe. Például ha a GE magyar gyára készít egy turbina-részegységet, az magyar beszállítás, hiszen Magyarországon, magyar munkaerővel, magyar adóbefizetés mellett történik a munka"

- magyarázta.

Természetesen, szükségesnek nevezete a projektet, az orosz-magyar államközi szerződést pedig védőhálónak nevezte.